Mercedes
Elképesztő ütemben terjednek Európaszerte a villanyrollerek, az új közlekedési eszközre pedig már az autógyártóknak is reagálni kell. Elsők között lehet a Mercedes-Benz, aki az Actros kamionban használhatja először a rolleresekre is figyelő technológiát. Ennek egyszerű oka van, a magasan ülő kamionosoknak még nehezebb észrevenni a mellettük elhaladó rollerest, ezért fejlesztették tovább oldalsó forgalomra figyelmeztető rendszerüket, ami eddig „csak” a biciklisekre, gyalogosokra és a KRESZ táblákra figyelt.
Csakúgy, mint a holttérfigyelő a személyautókban, a Sideguard Assist is mozgó vagy álló tárgyakat figyel a jármű oldalsó felülete mellett. Az Actros rendszerének különlegessége, hogy egy ikonnal azt is kijelzi, hogy melyik tárgyat, ne adj isten, személyt észlelte a fentebb említettek közül. Ezt a rendszert támogatja a MirrorCam kijelző, ami tulajdonképpen a nagy külső lapáttükröket helyettesíti kétféle kameraképpel. Ezen sárga vagy piros jelzéssel figyelmeztet a rendszer, hogy mennyire van közel a veszély.