2019.03.16.

A Mini hatajtós kombija már nem a prémium kisautó kategória legnagyobbja, hanem a prémium kompakt középkategória legkisebbje. Izmos benzines motorral tettük próbára.

2019.03.12.

Globálisan, Európában és Magyarországon is jelentősen növelte eladásait a Jeep, s hogy a lendület megmaradjon, majd minden modelljét megújította kisebb-nagyobb mértékben a gyártó. A Renegade meglepetést okoz terepen, a Wrangler Rubicon előtt pedig továbbra is kevés akadály létezik.

2019.03.11.

A könnyű haszonjárművek világában ritka az olyan mértékű váltás, mint amilyenre a Mercedes-Benz szánta el magát a Sprinter harmadik nemzedékével: a hagyományosan hátsókerék-hajtású jármű készül már fronthajtással is. Ezt próbáltam ki, rövid tengelytávú, de azért szép nagy furgon kivitelben.

2019.03.05.

Ez a BMW a kombik királya, nincs még egy ilyen erős dízel kombi a magyar piacon, 400 lóerős motorjával, 4,6 másodperces gyorsulásával pedig sportkocsikat is megszégyenít. Fogyasztása tárcabarát, ára azonban erejéhez mérten is igen durva.

2019.03.03.

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Hómenők névre keresztelt programot Eplényben, a Porsche Hungaria látta vendégül partnereit és a média képviselőit az Intersport Síarénában. Két nap alatt hétszáz vendég fordult meg a sípályán, mi az elsőn, a márkakereskedők napján vettünk részt a rendezvényen, a...

2019.02.19.

Az egyik legvonzóbb középkategóriás autóban bizonyítja a Mazda, hogy van élet a turbón innen. A 194 lóerős benzinmotorral élmény vezetni a megújult hatost.

2019.02.18.

Vajon melyik jobb, az új Focus vagy a Ceed? Nem hirdetünk győztest, döntsön a piac.

 

2019.02.16.

Frissítése után vallattuk a még modernebb, még kényelmesebb, és még erősebb Mercedes-AMG C43 4MATIC Coupét, ami jelenleg a legjobb belépőszintet jelentheti a prémium sportkupék világába.

2019.02.10.

A Mazda 6 Sportkombi az egyik legszebb és legigényesebb japán autó. Nagy motorral és automatikus váltóval is takarékos, vezetősegédei védőangyalként kísérik el a sofőrt üzleti útjain.

2019.02.08.

Álljunk be a sorba, hozzunk ki egy németes kombit, amilyen bőven van már a piacon, vagy adjuk a saját egyéniségünket egy franciásan elbájoló, sármos kocsival, amely kitűnik a tömegből? Ez volt a Peugeot dilemmája, de szerencsére a könnyed tánclépést választották bakancscsattogtató masírozás...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....