környezetvédelem

Zöld autók keresik környezettudatos sofőrjeiket

2014.04.02.

Ahány ház annyi szokás: ahány autógyártó annyiféle hangzatos, jól csengő és a világ bármely pontján érthető elnevezés annak kifejezésére, hogy szinte nincs ma már olyan márka, amely ne tűzne zászlajára zöld értékeket. Nem is könnyű eligazodni ebben a globális szó mágiában, hiszen a legkülönbözőbb, gyakran egymással nagyon nehezen összehasonlítható technológiákkal, műszaki megoldásokkal küzdenek a gyártók a környezet védelméért, de valljuk be leginkább az örvendetesen környezettudatosodó vásárlók kegyeiért.

Szerző: Bóday Pál

A világ egyik vezető autógyártója a Volkswagen „bluemotion” névre keresztelt dízel technológiája szinte olyan, mint egy „öko tuning szett”, hiszen nem csak takarékos motorokat, de kisebb gördülési ellenállású kerekeket és az átlagmodelleknél jobb légellenállási értékeket is tartalmaz. A Mercedes „blueeficiency”és a BMW „efficientdynamics” rendszere szintén elsősorban az autók méretéhez és erejéhez képest takarékos, gázolajos erőforrásokat és zöldebbre hangolt automata váltórendszereket tartalmaz.

Míg a legtöbb gyártó manapság kis hengerűrtartalmú, turbós, benzines motorokkal akarja megoldani az alacsonyabb káros anyag kibocsátását, addig például a Mazda „skyactive” néven sajátos, különutas megoldását hirdeti. Fennen hirdetik, hogy igenis van zöld jövőjük a turbó nélküli benzines motoroknak. Nyilván arra a közkeletű vélekedésre utalva, amely szerint hiába kicsi és takarékos egy turbós benzinmotor, ha csak rendkívül szűk nyomatéktartományban és túl magas fordulaton képes megfelelő nyomatékot biztosítani, akkor az végül se nem tartós, se nem környezetbarát. Igaz e vélekedésre igencsak rácáfolni látszik a Ford ezres, benzines, turbós „econetic” becenevű, többször az év motorjává választott, zöld erőforrása, amely a tapasztalatok szerint még egy Focus méretű autót is képes széles nyomaték tartományban takarékosan és dinamikusan mozgatni.

De ott vannak a Renault-Dacia „eco2” fantázia nevű gázolajos motorjai, amelyek közül például a nem régiben megjelent Logan kombi 1,5 DCi, elképesztő rekordokra képes a gázolaj takarékosság terén. A Fiat csoport viszont nem egy hangzatos névvel, hanem meghökkentő számadatokkal döntöget mostanában zöld tabukat az autógyártásban: 900 köbcenti, két henger, akár turbó feltöltő nélkül is. A neve „twinair” és állítólag még a most bemutatkozott kis jeep a Renegate is megkapja.

A környezettudatos vásárló tehát igencsak el van kényeztetve a zavarba ejtő választékkal. Benzines, turbós, szívó vagy akár gázolajos motorok közül is választhat, hogy a Toyota és a Lexus hibrid rendszereiről ne is beszéljünk. Az egytől-egyig nagyszerű mérnöki teljesítményeket és sok éves kutatásokat magukban foglaló újdonságok esetében csak egy valamiről szoktunk elfelejtkezni.

Mit sem ér az ökomotor környezettudatos, nyugodt, higgadt vezetési stílus nélkül. Hiába a „twinair”, a „skytech”, a „bluemotion” és „eco2” ha valaki nem képes a közlekedés ritmusát felvéve a megfelelő fordulatszám tartományokban sebességet váltva a motor optimális fordulatszám tartományához rendelt utazó sebességet megválasztani, akkor ezek a motorok, nem hogy keveset, de talán még korábbi társainál többet is képesek fogyasztani. A környezet kíméletének a lehetőségét a gépek csak lehetősségként hordozzák magukban, a felelősség továbbra is az emberé marad.

                                                                           

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....