Volkswagen

Winterkorn marad a Volkswagen élén!

2015.04.17.

Minden spekuláció ellenére továbbra is Martin Winterkorn marad a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke - közölte a Volkswagen AG péntek délelőtt. A közleményben az is olvasható, hogy Winterkorn professzor a lehetséges legjobb az igazgatótanács élén, munkáját továbbra is aktívan és sikeresen látja el.

Egy hét után eldőlt, Európa legnagyobb autógyártójánál kirobbant hatalmi harcot a zsámbéki sváb szülőkkel rendelkező Martin Winterkorn nyerte. Óriási győzelem ez számára, alig akadt olyan járműipart ismerő szakértő Németországban, aki az ő győzelmére fogadott volna. A tekintélyes Spiegel című hetilap online kiadása már azokat a jelöltöket is számba vette, akik Winterkorn utódjai lehetnek, ezt a cikkünket ITT olvashatja el. 

Pontosan egy hete Ferdinand Piëch, a VW felügyelőbizottságának elnöke üzent hadat Winterkornnak, s kirobbant a hatalmi harc. Ha ez Winterkorn nagy győzelme, akkor Ferdinand Piëch számára nagy vereség.

Olyannyira nagy, hogy Winterkorn biztosan marad 2016 végéig, akkor jár le a szerződése. Sőt, nagy valószínűséggel azon túl is. A felügyelőbizottság elnöksége ugyanis a következő év februárjában olyan javaslatot terjeszt az fb elé, hogy Winterkorn szerződését hosszabbítsák meg. 

Április 29-én Martin Winterkorn Magyarországra látogat, a BME-n tart előadást, mint az egyetem tiszteletbeli professzora. Nem kétséges, óriási tapsvihar fogadja majd a nagy győztest, akinek sokan szorkultunk Magyarországon, mert óriási érdemei vannak abban, hogy az Audi 1993-ban hazánkat, Győrt választotta, ahol azóta a világ legnagyobb motorgyára mellett Európa egyik legmodernebb járműgyára is felépült. 

A hatalmi harc főszereplői: Martin Winterkorn, az igazgatótanács elnöke és Ferdinand Piëch, a felügyelőbizottság elnöke. 

A Spiegel megszólaltatta Ferdinand Dudenhöffert, aki jó ismerője a járműiparnak és a Volkswagennek. A szakértő szerint most ugyan a Volkswagen adott egy jelet, hogy nyugalom van a konszernen belül, a hatalmi harc azonban folytatódni fog. Szkeptikusan nyilatkozott Winterkorn esetleges szerződéshosszabbításáról is. "A szerződést még nem írták alá, az csak egy szándék" - nyilatkozta a szakértő, aki szerint Ferdinand Piëch továbbra is mindenen rajta tartja a szemét. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..