Wolfsburg

„Way to Zero”

2021.05.04.

– Első Way to Zero Convention rendezvénye alkalmával a Volkswagen április 29-én részletesen is meghatározta a vállalat és termékei szén-dioxid-mentesítésének terveit. 

Legkésőbb 2050-re a vállalat szén-dioxid-semleges mérleg mentén kíván működni, új közbenső célként pedig 2030-ra 40 százalékkal tervezi csökkenteni az egy járműre jutó szén-dioxid-kibocsátását Európában – jelentősen felülmúlva a teljes vállalatcsoportra kitűzött 30 százalékos célt (bázis: 2018). Egy átlagos Volkswagen így mintegy 17 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát majd ki. Az elektromos mobilitás felé vezető átalakulás felgyorsítása mellett a gyártásnak – a beszállítói láncolatokat is beleértve – és az elektromos autók üzemeltetésének is klímasemleges mérleg mentén kell zajlania, amit a régi elektromos járművek nagyfeszültségű akkumulátorainak következetes újrahasznosítása egészít ki.

„A Volkswagen célja a hosszú távon fenntartható elektromos mobilitás mindenki számára. Elindultunk a „Way to Zero” irányába és következetesen a környezet védelmét állítjuk minden tevékenységünk középpontjába” – hangsúlyozta Ralf Brandstätter, a Volkswagen vezérigazgatója. „Nagyszabású elektromos offenzívánk csupán a kezdet. Átfogóan gondolkodunk a szénmentesítésről, a gyártástól az üzemeltetés szakaszán át, egészen az újrahasznosításig, s első autógyártóként magunk is támogatjuk a megújuló energiák alkalmazásának ipari méretű bővítését.”

A Volkswagen támogatja a szél- és napenergia-parkok létesítését

A szén-dioxid-semleges elektromos mobilitás meghatározó tényezője a járművek következetesen száz százalékban megújuló forrásokból származó elektromos árammal végzett töltése. Az Európai Unió szokásos villamosenergia-összetételéhez viszonyítva már önmagában ezzel a teljes szén-dioxid-kibocsátás közel fele megelőzhető. A Volkswagen már ma is kínál ügyfeleinek zöld-áramot az otthoni (Volkswagen Naturstrom), illetve az útközbeni töltéshez (többek között az IONITY töltőállomásain). A márka most egy lépéssel tovább halad, s a Volkswagen az első autógyártóként támogatja közvetlenül is a megújuló forrásból származó energiák széleskörű alkalmazását. Ennek jegyében 2025-ig Európa különböző régióiban létesülnek új szél- és napenergia-parkok.

Az első projektekről már szerződéses megállapodás is született az RWE energiaipari vállalattal, s a Volkswagen egy összesen 170 millió kilowattóra éves kapacitású napelem-rendszer építését támogatja Németországban. A megfelelő technika 2021 végére készül el Északkelet-Németországban, a mecklenburgi Tramm-Göthenben, s a beruházás teljes egészében állami támogatások nélkül valósul meg. Közel 420 ezer napelem-moduljával ez a legnagyobb független napenergia-projekt Németországban.

A tervek szerint 2025-re a projektek együttesen mintegy hét terawattóra további öko-áramot állítanak elő. Az ID.-modellek számával párhuzamosan a megújuló forrásokból származó elektromosáram mennyisége is nő a hálózatban, amivel a Volkswagen tovább javíthatja ID.-családja klímamérlegét, illetve megteremtheti elektromos járművei szén-dioxid-semleges üzemének alapjait.

Zöld termelés és beszállítói láncolat

A „zöld üzemi szakasz” mellett a Volkswagen a gyártás és a beszállítói láncolat szénmentesítésén is dolgozik. A márka európai járműgyárai már ma is megújuló energiaforrásokból szerzik be elektromosáram-igényük száz százalékát, aminek épp a zwickaui e-autógyár az egyik úttörője, ahol az ID.-család tagjai gördülnek le a szerelőszalagról. 2030-tól a tervek szerint minden Kínán kívüli üzem kizárólag megújuló forrásból származó energiát használ majd. A jövőben a beszállítói láncolatban is következetesen azonosítják és csökkentik a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátókat, amihez az ID.3 és ID.4 akkumulátorcelláinak már ma is teljes egészében zöld-árammal folyó, s a szén-dioxid-mérleget nagyban javító gyártása szolgálhat példaként.

A Volkswagen már az idén további hosszú távon fenntartható alkatrészeket is használ ID.-modelljeiben, köztük zöld-alumíniumból készült akkumulátorházakkal és keréktárcsákkal, valamint az alacsony károsanyag-kibocsátás mellett előállított gumiabroncsokkal. Tíz kiemelt alkatrész révén járművenként mintegy két tonnával javulhat az ID.-család szén-dioxid-mérlege az elkövetkező évek során. Új modellprojektjeiben a Volkswagen központi kritériumként kezeli a szén-dioxid-kibocsátást beszállítói szerződései odaítélése során, így beszállítóival közösen kíván fokozatosan javuló klímamérleget elérni, illetve hosszú távon fenntartható beszállítói láncolatot kialakítani. A Volkswagen Group Components révén a vállalat saját alkatrészgyártásában is egyértelmű szénmentesítési stratégiát követ, ennek megfelelően a Power Day alkalmával bejelentett, akkumulátorcellákat előállító gigagyárakat is teljes mértékben zöld-árammal kell ellátni.

Az akkumulátorok következetes újrahasznosításával – amely során a jövőben a nyersanyagok több mint 90 százaléka újból felhasználhatóvá válik – szintén a szén-dioxid-kibocsátás további mérséklését kell megvalósítani. A cél az akkumulátor és nyersanyagai olyan zárt körfolyamata, amelyet a vállalat a teljes konszernre kiterjedően kézben tarthat. Ennek jegyében a Volkswagen Group Components Salzgitterben már működteti első újrahasznosító üzemét.

Az elektromos offenzíva felgyorsítása

A „Way to Zero” ütemterv középpontjában az elektromos offenzíva az új ACCELERATE márkastratégia keretében felgyorsítandó üteme áll, ahol a cél az új járművek teljes kínálatának elektromossá alakítása. A tervek szerint 2030-ra a Volkswagen európai értékesítésének legalább 70 százalékát már tisztán elektromos autók adják, ami jóval több mint egymillió járművet jelent. Ezzel a Volkswagen jelentősen túlteljesítené az Európai Unió Zöld Megállapodásában (Green Deal) foglalt előírásokat. Észak-Amerikában és Kínában legalább 50 százalékra kell bővülnie az értékesítésben az elektromos autók részarányának, ennek érdekében a Volkswagen évente legalább egy új elektromos modellel jelenik meg a piacon. Az ID.4 GTX formájában a márka még a rendezvényt megelőző napon mutatta be tisztán elektromos ID.-családjának következő tagját.

A Way to Zero Convention a politika, a gazdaság és a társadalom közötti nyílt párbeszéd

„A ’Way to Zero’ a hatékony klímavédelemre készült ütemtervünk, egyértelmű és ambiciózus mérföldkövekkel. Felelősséget vállalunk a környezetért. A ’Way to Zero’ azonban valódi versenyelőnyt is jelent számunkra, a jövőben ugyanis a munkatársak, az ügyfelek és a befektetők azon vállalatokat részesítik majd előnyben, akik társadalmi felelősségvállalásukat állítják tevékenységük középpontjába. A fenntarthatóság így a hosszú távú üzleti sikerek meghatározó tényezőjévé válik” – fejtette ki Ralf Brandstätter. „Egyértelmű ugyanakkor, hogy a Volkswagen önmagában nem szénmentesítheti a mobilitást. Ehhez a politika, a gazdaság és a társadalom közös erőfeszítései, valamint innovatív ötletek és bátor beruházások is szükségesek.”

Way to Zero Convention rendezvényével a Volkswagen a vállalat, a politika és a társadalom közötti nyílt párbeszédet kívánja elősegíteni. A koronavírus-járvány miatt teljes egészében digitális formában megrendezett, egésznapos eseményen a Volkswagen képviselői mellett politikai pártok, civil szervezetek, tudományos intézmények és vállalatok részéről több mint húsz vendég vett részt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....