Porsche Hungária Kft.

A VW felturbózott e-programja - Nyáron megjön a Golf méretű, villanyos ID.3

2020.01.19.

Két évvel a tervezettnél korábban, jövőre már egymillió darab készülhet a Volkswagen új elektromos népautójának remélt ID.3-ból. A wolfsburgi e-transzformáció új kihívás elé álltja a VW hazai kereskedőit és szervizeseit is – mondta Dalnoki Balázs, az importőr Porsche Hungaria VW márkáért felelős igazgatója.

Szerző: Heimer György

Az idei esztendő újabb mérföldkő lehet a VW nagyratörő elektromos programjában. Miután tavaly ősszel bemutatták a vadonatúj elektromos ID család első tagját, az ID.3 típust és felavatták az ugyancsak teljesen új gyártótelepét Zwickauban, az idén lendületet vesz a sorozatgyártás: az ID.3 első példányai nyár elején jelenhetnek meg a piacon. A legújabb tervek azzal számolnak, hogy az eredetiekkel szemben két évvel korábban, 2023-ra elérik az évi egymillió darabos gyártási szintet, 2025-ben pedig már a másfél milliósat. Ha ez megvalósul, a VW alighanem joggal állíthatja: ők lehetnek a világ legnagyobb e-autógyártóinak egyike.

Angela Merkel kancellár a Wolkswagen vezetőivel a gyártás megindításakor.

2024-ig a VW csoport nem kevesebb, mint 33 milliárd eurót szán négykerekűinek villamosítására, ebből 11 milliárdot kizárólag a VW márkára. Mindezekből az offenzív tervekből a hazai autósok még nem érezhetnek sokat, jóllehet az e-transzformáció már évekkel korábban elkezdődött (eddig a meglévő modellpaletta villamosított típusaiból, így többi között az e-Golf vagy a Passat GTE modellből mindösszesen 250 ezer készült). Az ID.3 azonban már a jövő villanyosa: a VW fejlesztette MEB (Modular Electric Drive Toolkit) platformján alapszik és WLTP menetciklus szerint 330-550 kilométeres hatótávot ígérnek – az alapmodell esetében mintegy 30 ezer euró, vagyis mintegy 10 millió forint induló áron. A VW amolyan beharangozó hírverésként már tavaly előértékesítést hirdetett, amelyre eddig szerte Európából 37 ezren – a magyarok közül nyolcvanan – tették le az 1000 eurós foglalót, hogy övéké lehessen egy „first edition”. Egyes sajtófülesek szerint szoftvergondok miatt nyárra csúsznak az első átadások, de a VW állítja: tartják az ütemet: 2021-ben az ID.3 és a még debütálásra váró ID CROZZ e-suv típusból akár 330 ezer gördülhet le az ultramodern zwickaui gyártómű futószalagjairól. Emellett Kínában és az USA-ban is hozzákezdtek egy-egy e-autógyár beindításához, azok is hozzájárulnak majd a már említett évi másfélmilliós gyártókapacitások kiépítéséhez. Érdemes megemlíteni, hogy a Volkswagen konkurens autógyártóknak is felkínálta MEB-technikáját, aminek eredményeként a Forddal tavaly tető alá hozott több milliárd eurós kooperáció keretében a detroiti cégóriás – 2023-tól kezdődően, hat év alatt, saját márkanéven – több mint 600 ezer villanyautó kibocsátását irányozta elő.

Májusban érkezik hazánkba az ID.3

Ilyen formán az e-autógyártás felfuttatása messze nem csak valamilyen mennyiségi növekedés, hanem egy szerteágazó, az autómobilitást gyökeresen megújító, paradigmatikus folyamat, amely a gyártótevékenységen túl új kihívás elé állítja a VW kereskedelemi partnereit is – tűnik ki Dalnoki Balázs, az importőr Porsche Hungaria Volkswagen márkáért felelős igazgatójának szavaiból. Mint ahogy portálunknak adott interjúban fogalmazta: egyaránt vannak hardware- és software-feladataik. Vagyis magyarán, mire májusban megérkeznek az ID.3 első példányai készen kell állniuk, hogy mind a 30 kereskedésükben és 75 szervizükben, VW minőségben, ki tudják szolgálni az elektromos kuncsaftokat is. Ennek érdekében az érintett szervizes és értékesítő munkatársak „ID-kiképzésen” vesznek részt, felvértezik őket a megfelelő szaktudással. Másfelől viszont az anyavállalat protokollja szerint minden árusító- és javító pontjukat fel kell szerelni töltőoszlopokkal, ami viszont azért is követel előrelátó koordinációt, mivel a VW után jönnek majd a konszernhez tartozó Skoda és Seat e-modellek is, nem is részletezve, hogy az Audi már piacon van az e-Tron márkájú prémiumával.

Audi e-tron

Az e-autók forgalmazásával párhuzamosan, nem kevésbé kulcsfontosságú feladat a töltőhálózat bővítése – hangsúlyozta Dalnoki Balázs. Túl azon, hogy a VW konszern részt vesz a nagyteljesítményű, nyilvános e-kúthálózat kiépítésében a legfontosabb európai autópályák mentén (több más nagy autógyártóval összefogva, a páneurópai Ionity program égisze alatt) a Porsche Hungaria megkezdte a saját Moon nevű töltőeszközeinek forgalmazását. Így aztán a hazai e-autósok – otthon, vagy a társasházak, illetve cégek garázsaiban – igényeik szerint felszerelkezhetnek különböző teljesítményű és tudású töltőberendezésekkel is. A márkaigazgató példaképpen említette, hogy egy otthoni, programozható falitöltő ára, a telepítési költségeket nem számolva, 200-300 ezer forint között mozog, de aki most vásárol e-Up típusú elektromos kisautót, jutányosan, néhány ezer forintért rendelhet hozzá Moon töltőt, és a cég állja a telepítés tervezésének költségét is.

Az e-transzformáció ugyan egy új korszak kezdete, de az ID rajt egybeesik az új Golf megjelenésével. Dalnoki márkaigazgató közlése szerint a hazai kereskedésekben a hatchback Golf márciusban, a kombi Variant változat pedig félévvel később, ősszel várható. Vásárlóinak jó hír, hogy az immár nyolcadik generációs Golf műszaki, mindenekelőtt digitális tartalmában megújul, de az már kevésbé lelkesítő, hogy a magasabb gyártási költségek és a várható további forintromlás miatt ára is emelkedik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..