Amerikai Egyesült Államok

A Volvonál is aggódnak az amerikai importadó miatt

2017.04.11.

A svéd márka észak-amerikai vezetője szerint nemcsak a Volvo számára hozna veszteséget az import javakra kivetett adó bevezetése. A nagy múltú skandináv márka egyébként Dél-Karolinában tervez gyáregységet indítani 4000 dolgozóval, sajnos ennek ellenére is elkerülhetetlen veszteségekről és vesztesekről beszélt az ügyvezető.

Lex Kerssemakers, a márka Egyesült Államokbéli vezetője aggódását fejezte ki egy Charleston-i beszámolójában a Donald Trump és a Kongresszus kereskedelmi korlátozásokra vonatkozó terveit illetően. Kerssemakers kifejtette, hogy a rendelkezés bevezetése nagyon rossz körülményeket teremtene a kínai Geely Automobile Holdings tulajdonában lévő márka számára, sőt! A cégvezető szerint a listaárakon biztos megjelenne az autógyárakat sújtó többletköltség, így nem kérdés, hogy az ügyfelek, vagy a márka lesz a vesztese a tervezet törvénybe iktatásának.

A Volvo 2018 második felében tervezi megnyitni az 500 millió dolláros beruházásból megépülő dél-karolinai gyáregységét, ahol az S60-as szedán kizárólagos összeszerelése zajlik majd. A kezdetben 2000 alkalmazottal, később viszont ennek duplájával operáló létesítményben egy másik modell gyártását is tervezik, azonban ennek részleteiről egyelőre nincs bővebb információnk.

A Volvo 2014-ben döntött úgy, hogy Mexikó helyett Észak-Amerikában épít autógyárat, ugyanis a tengerentúli ország a márka második legnagyobb felvevőpiacának számít. Az első helyen Kelet-Ázsia legnagyobb országa, a Kínai Népköztársaság áll.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....