vám
Az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozta a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre. A tervezet a jelenlegi 10 százalékos már meglévő vámokra további 17,4 és 38,1 százalék közötti büntetőterhet róna ki. A kivetni tervezett büntetővámok nem egységesek, hanem gyártónként eltérő mértékűek.
A VDA (Verband der Automobilindustrie) elnöke, Hildegard Müller úgy látja, hogy a vámok akadályozzák a globális együttműködést. Hangsúlyozta, hogy ez növelné a globális kereskedelmi konfliktusok kockázatát. ”Az is tény, hogy a Kínából importált e-autókra kivetett kiegyenlítő vámok nem alkalmasak az európai autóipar versenyképességének erősítésére” – tette hozzá.
A DIHK német ipari és kereskedelmi kamara szintén arra figyelmeztetett, hogy az intézkedés a kereskedelmi konfliktus kiéleződéséhez vezethet.
A brüsszeli bejelentés szerint az akár 38,1 százalékig terjedő vámokat ténylegesen akkor vetik ki, ha nem sikerül megállapodni Kínával. A kínai kormányt felszólították, hogy jelezze párbeszédre való hajlandóságát.
„Kínán is múlik, hogy konstruktív javaslatokkal forduljon Európához, hogy következetesen és gyorsan felhagyjon a versenyt torzító magatartással, hogy megakadályozza a kereskedelmi konfliktusok eszkalálódását” – mondta Müller.
„Nem értünk egyet a kínai elektromos autógyártókat sújtó brutális európai büntetővámokkal, a túlzott protekcionizmus nem megoldás” – nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai közleménye szerint.
„Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság egy kettős diszkriminációs rendszert alakítana ki, ugyanis a büntetővámok nemcsak Kínával, hanem az egyes gyártókkal szemben is diszkriminatívak. Az ilyen differenciált és további nagyfokú diszkriminációt okozó büntetővám-rendszer szinte példa nélküli a történelemben”– írták.
A nemzetgazdasági miniszter a tervezettel kapcsolatosan kijelentette, hogy büntetővámok helyett együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség. „Ahelyett, hogy büntetővámokon keresztül korlátozzuk a gyártók közötti versenyt, támogatni és segíteni kell, hogy az európai elektromos járműipar versenyképessége globális szinten megerősödjön. Erős verseny nélkül nincs erős Európai Unió sem” – tette hozzá.
A közlemény szerint a büntetővámok kivetését a legnagyobb európai autógyártókat is tömörítő, mintegy 60 ipari és technológiai vállalatot tömörítő Gyáriparosok Európai Kerekasztala sem támogatja. Ezt a héten lezajlott, miniszterelnökkel folytatott találkozón is megerősítették.
Nagy Márton kiemelte, hogy a magyar kormány az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása és a verseny fokozása érdekében uniós szintű akciótervet dolgoz ki, amelyet a soros magyar elnökség keretében, a Versenyképességi Tanács július 8-9-ei ülésén mutat be a tagállamoknak.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!