kamion
Kínai takarítógép Fotó WeRide
Miközben az egyik gyár gárdája ünnepel, jó néhányra bezárás vár, főleg az elektromos teherjárműveknél. A Fisker, a Proterre, a Lordstown Motors és más EV gyártókhoz hasonlóan a Nikola is hatalmas hírveréssel indult, de egyik sem lett sikeres a piacon. Sőt, most a szuper elektromos teherautókat ígérő Nikola csődvédelmet kért és 26 milliárd dollárnyi befektetés után sem ússza meg a felszámolást. Az első EV-kamiont 2021. decemberében értékesítették, de túlmelegedés és tűzveszély miatt néhány hetes használat után valamennyit szervizekbe kellett vinni. Minden terméken több százezer dollárt bukott a Nikola, melynek részvényára 38 százalékkal zuhant.
Visszahívási bajnok Nikola kamion Fotó: Nikola
A bukás kódolva volt, hiszen nem volt kiforrott az akkumulátoros-hidrogénes konstrukció, a visszahívások hírére több flottakezelő elállt a megrendeléstől, pedig az Arizona állambeli Coolidge telephely kapacitása évi 2400 teherautóra bővült.
A cég tőzsdei bevezetése után bennfentes kereskedéssel és csalással vádolták meg a Nikola alapító Trevor Miltont, mert hamis adatokkal szolgált, ezért 2022-ben négy év börtönbüntetésre ítélték.
Kínai autonóm-elektromosautók Fotó WeRide
Közben újabb távol-keleti márkák jelennek meg. Elektromos önvezető járművekben már korábban is széles modellpalettával jelentkezett a kínai WeRide, mely mini buszuk után bemutatta a vezető nélkül, teljesen önvezető üzemmódban suhanó áruszállítóját. A kéttengelyes, négy méteres járműnek nincs szélvédője és egyetlen ablaka sem.
W5-ös csomagszállító robotautó Fotó WeRide
A tetejére épített kamerákkal és érzékelőkkel tájékozódik: a W5-ös képes előzési manővereket kezdeményezni és dinamikusan kerüli az álló és mozgó akadályokat, tud önállóna dokkolni, parkolni. Mivel a robotautónak nincs vezetőfülkéje, így raktere 5,5 köbméteres. Az elektromos W5 két tengely közé épített akkumulátorai egy feltöltéssel 220 kilométeres hatótávot biztosítanak.
Jubleumi török F-max kamion Fotó: Ford
A nyugat-törökországi Eskişehirben található Ford gyárban elkészült a 300 ezredik teherautó. A telephelyen 2983. óta készülnek Cargo modellek, majd F-Max kamionok, ezek adják az évi 19 ezres termelés hetven százalékát. A jubileumi modell 2023-as változatát 13 literes, 500 lóerős dízelmotor hajtja.
Scania 23G típusú Scaniát tesztel a DHL: az EREV kamion jelzése az Extended Range Electric Vehicle (hatótávnövelővel ellátott elektromos jármű) elnevezésre utal. A 10,5 méteres 40 tonnás összgördülő tömegű járművet 313 lóerős állandó teljesítményű villanymotor hajtja, energiaforrása a 416 kWh kapacitású akkumulátor-csomag, amit 163 lóerős dízelmotor is, ami nem hajtja a járművet, hanem szükség esetén egyenletes optimális fordulatszámon működve generátort hajtva termel áramot, méghozzá minimális károsanyag-kibocsátással. Ezzel a Scania hatótávja akár 800 kilométerre nő.
A hatótávnövelő motor hidrogénezett növényi olajjal (HVO) megy, ami bármelyik németországi kútnál tankolható.
Mercedes eEconic kukásautó Fotó: Leeds Commune
Az Egyesült Királyságban folyamatosan lecserélik régi gépeket, Leeds városa is jelentős lépést tett a tisztább, környezetbarátabb szemétszállítás felé azzal, hogy flottáját három akkumulátoros Mercedes-Benz eEconic teherautóval bővítette. Előzetes számítások szerint minden egyes jármű évente 15 tonna szén-dioxid megtakarítást jelent a dízelekhez képes, miközben nem csak javítja a levegő minőségét, de alacsonyabb zajszintet biztosít.
A Mercedes-Benz eEconic 300 alvázra épülő, 6x2-es hajtásláncú, 27 tonnás összömegű FAUN Zoeller UK szemétszállító jármű 22 köbméteres Variopress tömörítőtesttel és Rotary 3 szemetesemelőkkel vannak felszerelve.
Mercedes eEconic kukásautó gyors töltése Fotó: Leeds Commune
A Mercedes-Benz eEconic-ot az alapoktól kezdve elektromos járműnek tervezték. Motorjai a kétsebességes eAxle-ben találhatók. Kardántengely nélkül az energiahatékonyság maximalizálható, az alvázon pedig hely szabadulhat fel az akkumulátorok elhelyezéséhez a jármű teljes szélességében. Ez elősegíti az alacsony tömegközéppont kialakítását, ami viszont jobb menetdinamikát eredményez. A motorok egy speciális sebességváltón haladnak keresztül, két előre és két hátrameneti fokozattal, így a teherautó akár 80 km/órás sebességre képes. Manőverezését segíti a hátsó kormányzott tengely. Három akkumulátorcsomagjának kapacitása 336 kWh, ezek 75 perc alatt 20-ról 80 százalékra tölthetők fel 400A 160kW-os töltővel. Alapfelszereltség az innovatív Multimedia Cockpit ikerkijelzővel, elektronikus rögzítőfék, Keyless Go és LED fényszórók, valamint piacvezető biztonsági rendszerek, mint például az oldalvédő asszisztens, az Active Brake Assist 5, a sávtartó és a tolatási asszisztens.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!