rendőrség

Vádemelés egy autólopásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen

2017.12.05.

- Vádat emeltek három férfi ellen, akik megrendelésre egyetlen autómárka különböző típusait lopták és bontották alkatrészeire Cegléd környékén - közölte a Pest Megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szabó Ferenc azt írta, az egyik vádlott idén januárban szabadult külföldön letöltött szabadságvesztéséből. Magyarországra hazatérvén nem volt munkahelye, jövedelme, ezért felkereste egy ismerősét, a másik vádlottat, aki gépkocsik és alkatrészeik értékesítésével foglalkozott Pilisvörösváron. Megbeszélték, hogy a kereskedő szól, mikor mire van szüksége, társa ellopja a megfelelő autót, szétbontja, és átadja a kért alkatrészeket.



Abban is megegyeztek, hogy csak egy autómárka meghatározott évjáratú darabjaival üzletelnek. Műhelyeket Cegléden, az egykori laktanya területén és egy közeli tanyán találtak. Az egyik vádlott 2017 januárjától márciusáig Budapestről, Pest, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településéről 13 személygépkocsit lopott el, 850 ezer forinttól 1,8 millió forintig terjedő értékben.

A lopott járműveket egy társával darabjaira bontotta, motorszámát kiköszörülte, az alvázszámot és a rendszámot eltávolította, szétdarabolta. A megrendelt alkatrészeket - motorblokkot, motorháztetőt, lámpát, klímahűtőt - Pilisvörösvárra szállították.

A Ceglédi Járási Ügyészség nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a három férfi ellen. A lopásokat elkövető vádlott előzetes letartóztatásban van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....