német autópálya díj

Úthasználati díjat fizettetnének a távolsági buszokkal német közlekedési szakpolitikusok

2015.08.11.

Az autók és a tehergépjárművek mellett a távolsági buszokkal is külön úthasználati díjat fizettetnének német közlekedési szakpolitikusok.

A német sajtóban hétfőn ismertetett javaslat mellett pártpolitikai oldalakat átívelő egységben állnak ki a bajor konzervatív CSU, a szociáldemokrata párt (SPD), az ellenzéki Baloldal és a Zöldek szakpolitikusai. A kormány - az Európai Bizottság fenntartásai miatt ugyan egyelőre felfüggesztett - tervei szerint hamarosan az autósoknak is fizetniük kell az autópályák használatáért, a teherautók esetében pedig az idén júliustól ezer kilométerrel növelték a fizetős útszakaszok 2005 óta egyre terjedő hálózatát, és októbertől a teherautók összsúlyát tekintve 12-ről 7,5 tonnára csökkentik a díjfizetési kötelezettség határát.

A mai helyzetben csak a buszok mentesülnek az úthasználati díj alól, ami nem indokolt, ezért gondoskodni kell arról, hogy a busztársaságok is méltányos módon vegyenek részt a rendszerben - mondta Joachim Hermann bajor belügyminiszter, aki a közlekedési és építési ügyekért is felelős a tartományi kormányban. Az SPD szerint 7,5 tonnától valamennyi gépjárműre ki kell vetni az úthasználati díjat, függetlenül attól, hogy utasokat vagy teherárut szállít. A Baloldal és a Zöldek szakpolitikusai pedig azt emelték ki, hogy a busztársaságok sem háríthatják az adófizetőkre a működésük "külső" költségeit, vagyis a környezeti terhelés és az utak, hidak elhasználódása révén keletkező költségeket.

A szövetségi kormány azonban egyelőre elutasítja a tervet. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter szerint a javaslatokban felmerülő, utasonkénti és kilométerenkénti 0,2 centes díj nem módosítaná lényegesen az erőviszonyokat a vasút és a távolsági járatokat üzemeltető busztársaságok eleve igen éles versenyében. A buszokra kivetendő úthasználati díj pedig nem is szerepel a 2017 őszéig tartó ciklusra szóló koalíciós szerződésben - tette hozzá a miniszter. Németországban 2013-ban szabadították fel a távolsági buszozás piacát. Azóta a fogyasztók érdekeit szolgáló verseny alakult ki a buszok és a vasút között, ezt azonban visszafoghatja az úthasználati díj bevezetése - emelte ki állásfoglalásában a busztársaságok szövetsége (BDO), rámutatva, hogy a liberalizáció óta a Deutsche Bahn vasúttársaság a minőség javításával reagált a verseny erősödésére, így a buszokra és a vonatokra is egyre többen ülnek át az autókból.

Egyetlen busz pedig csaknem 30 autót vált ki, vagyis csökkenti az úthálózat és a környezet terhelését, és a cégek az üzemanyag árának adótartalma révén bőven megtérítik működésük külső költségeit - hangsúlyozta az érdekképviselet.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....