MR2
Annak idején, 1984-ben az első japán középmotoros kupéként tört be a piacra az MR2, ami három generációt élt meg. Sohasem a hihetetlen erejéről volt híres, hiszen a legnagyobb ménessel bíró 3S-GTE erőforrás is csak 245 lóerővel büszkélkedhetett, míg a harmadik generáció vásárlóinak már be kell érniük a 140 lóerős, 1,8 literes 1ZZ-FED motorral. Ám a tökéletes súlyelosztása, alacsony tömegközéppontja és hátsókerék-meghajtása még így is fenomenális élményautóvá tette az MR2 példányokat, nem véletlen hát, hogy a rajongók töretlen lelkesedéssel várják az utódot.
2007 óta viszont legfeljebb pletykákat hallhattunk az új MR2-ről, ezeket hivatalos megerősítés sohasem követte. Tavaly még annak a híre is felröppent, hogy a Supra mintájára az MR2 újjáélesztéséhez is kollaborálna a Toyota, először a Porsche, majd a Suzuki neve is felmerült közreműködő partnerként. Annál közelebb viszont sohasem voltunk egy új Toyota kabrió megjelenéséhez, mint amennyire a legújabb pletyka szerint vagyunk. Most ugyanis egyenesen a Toyotától érkezett az információ, még ha nem is a megszokott formában.
A gyártó hivatalos ausztrál weboldalán ugyanis megjelent az MR2 klímájának szervizelési útmutatója, 2022. június 24-i dátummal. Sajnos a linkre kattintva a várt robbantott ábra helyett 404-es hibakódot (az oldal nem található) dob fel a weblap, így nem lehet megbizonyosodni róla, hogy biztosan valami újat láthatunk, vagy esetleg valamelyik régebbi generáció javítási útmutatóját próbálták meg frissíteni a Toyota szakemberei.
Ez utóbbira viszont kevés az esély, mert egyetlen régebbi modell javítását sem részletezik a weboldalon elérhető szerelési útmutatók. Ha tehát tényleg létezik új MR2 javítási segédlet, az szinte biztosan egy új, egyelőre még titkolt, negyedik generációhoz készült. Ennek ellenére az is szinte biztos, hogy a kikerülés során valaki hibázott, hiszen nem sokkal a tartalom megjelenése után kommentár nélkül el is távolították a linket az oldal szerkesztői.
Tényleg reális esély van rá tehát, hogy csak a rajongók látják bele valaki hibájába azt, aminek a legjobban örülnének, ám nem ez lenne az első eset, hogy így szivárog ki egy Toyota újdonság. Még egy megoldása lehet az ügynek, ha a következő MR2 elektromos lesz. Ekkor ugyanis könnyedén elférne a Toyota és a Lexus nemrég leleplezett, 15 járművet számláló, fejlesztés alatt álló villanyautó-kínálatában a kétüléses kupé, egy a harmadik generációs MR2-re nagyvonalakban hasonlító prototípust a bemutatón is láthattunk már.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!