SEAT

Új versenyautót mutatott be a SEAT

2017.03.19.

A SEAT gyári csapattal már évek óta nem indul pályaversenyeken, de azóta is nagy szerepet szán a versenysport részlegében kifejlesztett Leon CUPRACER-nek. A versenyautók ugyanis a privát csapatoknál futnak, ők bérlik és szervizelik őket.

Genfben ezúttal ennek új változatát mutatták be, mely matt szürke színével, az utasterében szénszál-erősítésű karbon elemekkel, illetve kívül-belül esztétikus, réztónusú részletekkel igencsak vonzó látvány volt.

Az új versenyautó a nemzetközi TCR sorozatban áll rajthoz. A két változatban, DSG illetve szekvenciális manuális sebességváltóval készülő Leon CUPRACER Evo 17 az utcai SEAT Leonnal megegyező motorral érkezik, csak ennek teljesítménye 350 lóerő, azaz 20 lóerővel több a 2016-os változaté forgatónyomatéka pedig 420 newtonméter.

Az új szezonra több fejlesztést is végrehajtottak a tervezők, például a fékeken (szabályzórendszerükkel együtt), de a visszajelzések és az irányíthatóság szolgálatában az ABS és az ESC rendszerét is átdolgozták. A SEAT Leon CUPRACER Evo 17 elsőkerékhajtású, a VAQ elektrohidraulikus differenciálzárral, hatdugattyús féknyereggel és 378 milliméter átmérőjű tárcsával szerelt első, illetve 272 milliméteres tárcsákkal készült hátsó fékekkel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....