lízing

Tudatosabban lízingelnek a vállalatvezetők

2015.05.18.

A beruházást tervező társaságok 60 százaléka haszonjárművet, további 15 százalékuk autót kíván vásárolni, ötödük gondolkodik gépsorok, beszerzésén.

- Az aktívan lízingelő vállalatok negyede egy éven belül tervez eszközbeszerzést, és döntő többségük továbbra is lízingben gondolkodik, a legnagyobb arányban a szállítási ágazat társaságai veszik igénybe ezt a szolgáltatást - derül ki a CIB Bank és a GfK közös kutatásából.

A felmérést 200 telefonos megkérdezéssel végezték 2014. november és 2015. január között a legalább 5 főt foglalkoztató, 10 millió és 10 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező, lízing-szolgáltatást igénybe vevő hazai vállalatok döntéshozóinak körében. Az MTI-hez hétfőn megküldött közlemény szerint a megkérdezett cégek 26 százaléka tervez a következő egy évben jelentősebb eszköz- vagy ingatlan-beruházást, az 500 millió forint feletti árbevételű társaságok nagyobb léptékű fejlesztésekben gondolkodnak.


A vállalatok nagy többsége, 63 százaléka gondolja úgy, hogy beruházási terveit lízing segítségével valósítja meg. A gépjármű-beszerzések, a gépberuházások, de még az IT-beszerzések jelentős részét is pénzügyi lízinggel finanszíroznák a vállalatok, egyedül az ingatlanberuházások esetén kerülnek előtérbe más formák. A felmérésben résztvevő vállalatoknak kevesebb mint a negyede használna fel saját tőkét a tervei megvalósításához, 21 százalék uniós- vagy egyéb állami finanszírozásból biztosítaná a szükséges önerőt, illetve 12 százalékul gondolkodik hagyományos hitel felvételében.

A beruházási szándék leginkább a logisztikai vállalatokat jellemzi, emellett a szállítási iparágban a megkérdezett társaságok közel negyede biztosnak, további 14 százalékuk pedig nagyon valószínűnek mondta, hogy az idén nagyobb beruházást hajt végre. Jelentős a beruházási szándék a mezőgazdasági vállalatoknál és az ipari- építőipari társaságoknál is. A megkérdezett lízingelő vállalatok általában továbbra is a gépjárművek, illetve szállító eszközök beszerzésében gondolkodnak. A beruházni szándékozó társaságok 60 százaléka haszonjárművet és további 15 százalékuk autót kíván vásárolni, ötödük gondolkodik gépsorok, 12 százalékuk ingatlan és alig 4 százalékuk IT beruházásban.

A CIB Bank a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adatai alapján közölte, hogy a január-márciusi időszakban 107 milliárd forint volt a finanszírozott összeg a lízingpiacon, ami 20 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának adatát. Tavaly 24 százalékkal nőtt a lízingpiac, megközelítve öt évvel korábbi méretét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....