AMTS nyereményautó

Talán sosem volt még ennyire jó nyereményautója az AMTS-nek

2020.07.09.

Idén egy szépséges Porsche Boxstert nyerhet meg az, aki belépőt vált a koronavírus miatt szeptemberre csúsztatott tuning show-ra.

Az AMTS tuningautó-építő szakemberei sokféle különleges sportkocsival birkóztak már meg pályafutásuk során. Tavaly egy Ford Mustangot, ezt megelőzően két Audi TT-t és egy BMW Z4 Roadstert, korábban pedig többek között egy Volkswagen Sciroccót és egy Volkswagen Eost alakítottak át. Az idei alany egy Porsche Boxster S volt, melyet hatalmas érdeklődés mellett, mindössze négy nap leforgása alatt csinosítottak ki a Westend City Center bevásárlóközpontban, az érdeklődők szeme láttára.

Nokta Balázs, az AMTS főszervezője elárulta, hogy nehéz dolguk volt idén az autóválasztással, ugyanis a tavalyi Mustang annyira jól sikerült, hogy sokan azt gondolták, ezt nehéz lesz felülmúlni. Éppen ezért olyan autót kerestek 2020-ra, ami, ha lehet, még a Mustangnál is nagyobb ismertségnek örvend. Végül azért döntöttek a Porsche márka mellett, mert ezt még Nokta 84 éves nagymamája is ismerte.

Természetesen tudni lehetett, hogy egy fiatal Porsche más árkategóriában mozog a beszerzési árat és az alkatrészárakat is tekintve, mint egy Ford vagy Audi, ezért ezúttal egy kissé idősebb, de még remek formában lévő autóra esett a választás a Porsche kínálatában belül, egy 2002-es évjáratú, kézi váltós Boxster S-re, amelyet hosszas keresés után választottak ki. A garázsban tartott autót egy gondos magyarországi tulajdonostól vették 4 millió forintért, jó állapotban, 185 ezer kilométerrel.

Nokta Balázs az AMTS sajtótájékoztatóján mutatta be a nyereményautót

Nehezítette a Boxster átalakítását, hogy az AMTS autóépítő csapat még sosem dolgozott a stuttgarti márka autóival, vagyis hiányzott a típusismeret. Ez a kocsit egyébként egy középre beépített, 3,2 literes, hathengeres szívó boxermotor hajtja 252 lóerővel, ami 5,9 másodperces gyorsulást és 260 km/órás végsebességet biztosít. Ezt elégnek gondolták Noktáék, ezért a motorhoz nem nyúltak, csak az olajat cserélték le Castrol márkájúra. Sajnos a megrendelt kipufogó nem érkezett meg, ezért itt is maradt a gyári, csak a véget cserélték le mutatósabbra.

Elsőként a futóműhöz nyúltak hozzá, a német TÜV által minősített, 100 százalékig legális, speciálisan a Boxsterhez fejlesztett Vogtland ültetőszettet kapott a kis Porsche, amitől három centivel került közelebb az aszfalthoz. Így nem csak a kinézete, de a kanyarstabilitása is javult.

A gyári felniket 19 colos Momo RF-01-esekre cserélték, amelyekre sportos Toyo abroncsokat húztak elöl 225/35, hátul 255/30-as méretben. A gumik különlegességei az oldalfalakon látható, Amerikából rendelt fehér Toyo feliratok, amelyeket utólag ragasztottak fel. Mivel a Porsche többek között a remek fékeiről is ismert, a gyári, lyuggatott tárcsák maradtak az autón, csak a féknyergeket fényezték le feketére, és minta után kaptak egy fehér PORSCHE feliratot is.

Sokkal nehezebb dolguk volt Noktáéknak a karosszéria átalakításával, végül három különböző szettből válogatták össze a megfelelő alkatrészeket, a body kit első, hátsó és küszöb részei eltérő sorozatból származnak a Rieger/FR polcairól. A Boxsterre való LED-es hátsó lámpák az RS-Tuning választékából származnak, a fényszórók gyári xenonos egységek.

Mivel a Westendben nem lett volna lehetőség fényezni a Boxstert, ezúttal is a fóliázás mellett döntöttek, ami azért is előnyös, mert a későbbi tulajdonos könnyen el tudja távolítani a fóliát, ha esetleg más színre vagy dizájnra vágyna. Ezúttal is KMPX fóliát használtak, mint az elmúlt években, idén azonban egy feltűnő, új, arany színárnyalatára esett a választás. A szakszerű felhelyezést a PB Wraps munkatársai végezték.

Szintén nehéz volt a megfelelő audiorendszer telepítése, főképp azért, mert kiderült, a Porsche gyári hangszóróit a speciális méretek és ellenállások miatt csak nagyon nagy átalakítással lehetett volna komolyabbra cserélni. Ezért a hangszórók megmaradtak, a Grandvoice Audio szakemberei viszont beépítettek egy digitális erősítőt (amelyet akár okostelefonról is lehet állítani), egy Hertz mélynyomót (az utas lábához) és egy Macrom multimédiás fejegységet is.

Mivel egy nyitható tetejű autónál elvárás a bőrülés a vízhatlanság miatt, viszont a fekete szín könnyen felforrósodik a napon, a Tibike Bőrike választékából egy világosszürke bőrre esett Noktáék választása. A sportülések és kárpitok, valamint a gyári kormánykerék kárpitozását a Bara Kárpit végezte.

A gyönyörűvé varázsolt Porschét az Autó Motor és Tuning Show látogatói között fogják kisorsolni szeptemberben. A szerencsés új tulajdonosa első kilométereit is a szervezők állják, hiszen az autó mellé egy 50 ezer forint értékű MOL üzemanyag-utalvány is dukál.

Kép: AMTS, Gulyás Péter

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.08.07
A négy évtized után feltámasztott BMW Junior Team három tehetsége, Dan Harper, Max Hesse és Neil....
2020.08.07
Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja....
2020.08.07
Az előző versenyhétvégéhez hasonlóan a péntektől zajló 70. évforduló Nagydíján is Nico Hülkenberg....
2020.08.07
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden jelentette be, hogy kilenc új ütközéscsillapító....
2020.08.07
Autószállító tréler vontatott egy másik autószállító trélert az M5-ös autópálya Csongrád-Csanád....
2020.08.07
A vírushelyzet miatt idén nyáron nem rendeznek Formula Student-futamokat, mégsem maradnak verseny....
2020.08.07
Vezetéstől eltiltott, ittasan balesetező férfit vettek őrizetbe a kaposvári rendőrök - a jármű....
2020.08.07
Nagyon visszaesett az új személyautók eladása Csehországban. A cseh autóipari szövetség közlése....
2020.08.07
- Egy hónappal a júliusi bevezetését követően már több mint 12 600 Start Ausztria menetjegyet....
2020.08.07
A világbajnoki címvédő Forma-1-es Mercedes istálló szerződést hosszabbított a finn Valtteri....