Modellautók
Az elmúlt másfél évben legalább háromszor kellett saját hibájukon kívül álló okból időpontot módosítani a világhírű veronai Model Expo Italy szervezőinek, míg mostanra remélhetőleg véglegessé vált: szeptember első hétvégéjén, 4.-én és 5.-én rendezik a Magyar Modellezők és makettezők által is közkedvelt nemzetközi kiállítást és vásárt, amelynek különlegessége, hogy a két nap alatt a látnivalók mellett rengeteg látványos programmal is várják a Rómeó és Júlia városába érkezőket.
A Model Expo Italy hagyományosan legkedveltebb tematikái a repülőgép modellezés, amely természetesen idén kiegészül a korábbi években divatossá vált helikopter modellek mellett a legkorszerűbb drónokkal is. De a rendezvény zarándokhelye az autómodellezőknek is legyen szó rádió távirányítású pályaversenyautókról, vagy éppen RC off road járművekről. De szintén itt adnak találkozót egymásnak a világ legjobb autómakettezői és ezzel foglalkozó cégei is, természetesen kiemelt szerepet szánva a legendás olasz márkák miniatűr változatának.
Az autó és repülőmodelleket természetesen nem csak nézni lehet, hanem több speciálisan kialakított pályán a versenyzésüket is nyomon követhetik a látogatók, de egész nap bemutatóznak a legakrobatikusabb látványt nyújtó helikopter modell versenyzők is. Természetesen a vasútmodellek is külön csarnokot kapnak, mint ahogy az RC modell kamionok, mezőgazdasági gépek és munkagépek is, amelyek miniatűr építkezéseken, ugan olyan földmunkákat végeznek el mint életnagyságú társaik. Az olasz seregszemle is haladni kíván a korral, ezért külön szekció foglalkozik a legújabb videójátékokkal és digitális képregényekkel, míg a hagyományokat kedvelők akár ólomkatona hadseregekben is gyönyörködhetnek.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!