Az Opel Dakar Team párosa a hét végén rajthoz áll a tereprali országos bajnokság bugaci nyitófutamán, amelynek eredménye beleszámít a Közép-európai Zóna Trófea értékelésébe is. - Egy sprintversenyhez teljesen másképp kell hozzáállni, mint egy maratoni, sivatagi megméretéshez, míg utóbbi esetében általában nem métereken és másodperceken múlik a siker, addig egy sprintverseny esetében igen. Ezért aztán az ilyen rövid futamokon, mint a hétvégi, egyszerűen nem szabad hibázni, végig maximálisan kell koncentrálni a pilótának és a navigátornak egyaránt – mondta Szalay, akinek a januári Africa Race óta ez az elsõ versenye.
Nehezítõ körülmény, hogy míg a hazai mezőny többi tagja tavaly ugyanitt kezdte az évet, addig Szalay az elmúlt szezonban mindössze egyetlen országos bajnoki futamon állt rajthoz – Gyulán. Így azután számára teljesen újak lesznek a pályák.
- Azt hallottam, homokos utak is vannak arrafelé, ami nekünk kedvezhet, de a terepraliban nehéz jósolgatni, főleg, hogy az idõjárást sem tudjuk kiszámítani. Lehet napsütés, de lehet eső is – utóbbitól sem riadunk vissza egyébként, sőt, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy sárban általában nőnek az esélyeink a győzelemre. Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy szeretnénk megnyerni a bugaci versenyt?! – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, aki még azt is elárulta, hogy versenyautója a csapat műhelyében alapos ellenőrzésen esett át az afrikai száguldás után, s a bugaci megméretés elõtt.
A Duna Aszfalt-kupa péntektől vasárnapig tart Bugac környékén, az össztávja 407 kilométer, amelyből a szelektív, vagyis a mért szakaszok hossza 339 km.