autósport
„Afrikában kezdődött minden, ott szerettük meg a sivatagi versenyzést – nyilatkozta Szalay Balázs, aki összesen 12 alkalommal állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén. – Hat éve autóztunk legutóbb ezen az útvonalon, s bár Dél-Amerikában is jól éreztük magunkat, azt azért mindig megbeszéltük a versenyzőtársakkal, hogy Afrika volt az igazi, hogy mindenki visszavágyik oda. Hát mi eldöntöttük, hogy vissza is térünk.”
Noha logisztika és talán kihívás szempontjából is nehezebb az Africa Eco Race (hiszen itt nem csupán a mezőny, a szervizcsapat is úttalan utakon halad a Szaharában), de Szalayék nem törődnek a statisztikákkal, amelyek azt mutatják, a Szahara jóval kevesebb versenyzőt „enged át”, mint a dél-amerikai Atacama.
„Az afrikai országok belátták, szükségük van a terepralira – hiszen jelentős bevétellel szolgál számukra –, úgyhogy a verseny teljesen biztonságos, a helyi kormányok és hadsereg a garancia erre. A kihívás, a pályák, a kietlen tájak miatt nyilván nehéz versenyre számítunk, az esélyeink azonban jók arra, hogy az élmezőnyben végezzünk. Persze, garancia semmire sincs, de hogy végig fogjuk küzdeni a távot, azt megígérhetem. Többek között ugyanis azért vonz mindenkit a Szahara, mert legyőzhetetlennek tűnik” – mondta Szalay Balázs, akit ezúttal nem kísér versenykamion a szakaszokon, hanem „csupán” a szervizcsapatra hagyatkozik (vagyis magán a szelektíven kizárólag magára számíthat), amelyet Darázsi Zsolt, Őri Péter és Kecskés István alkot majd a 2014-es viadalon.
„Tíz év telt el azóta, hogy először betettem a lábam Afrikába, s az első ilyen jellegű élmény nyilván legalább annyira meghatározó az ember életében, mint az első csók – mesélte Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. – Én is szívesen emlékszem azokra az időkre, és az utóbbi években időről időre eljátszottunk a gondolattal, hogy vissza kellene térnünk a gyökerekhez, vissza oda, ahol a kalandok kezdődtek. Az egyik kedvenc filmem, A tökös, a török, az őr meg a nő, amelyben az egyik főszereplő ellopja Jean-Louis Schlesser autóját és azt üvölti, hogy On the road again. Most nekem is ilyen érzésem van. Igaz, mi még nem vagyunk úton, csak készülünk rá, tréningezünk és várunk. De attól kezdve, hogy biztossá vált az indulásunk, már siettetnénk az időt, hogy újra ott legyünk.”
Az autóversenyek meghatározó része a technikai háttér. Ami az autót illeti, az Africa Eco Race emberpróbáló távjának az Opel Mokkával vág neki a kettős, amely a 2013-as Dakaron – majd azt követően a Selyemút-ralin – már bizonyított, és természetesen új fejlesztéseket is kapott azóta. Ahogyan azt az Opel Dakar Teamtől megszokhattuk az utóbbi években.
Érdekesség, hogy a verseny egyik főszervezője a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser, aki maga is rajthoz áll a versenyen, s egyik nagy ellenfelének Szalay Balázst tartja. A két pilóta jó viszonyt ápol: fogadást is kötöttek: aki több szakaszt nyer az Africa Race-en, az nyer. És ez remek párharcot ígér, hiszen egyikük sem az a típus, aki olyan nagyon szeretne veszíteni…