Scania

Scania: 8 százalékos árbevétel emelkedés, kisebb eredmény

2013.10.24.

A Scania 2013 első kilenc hónapjának üzemi eredménye 5.939 millió svéd koronát tett ki (2012. hasonló időszakában 6.135), az egy részvényre jutó nyereség 5,30 svéd korona (5,94). Az értékesítés árbevétele 8 százalékos emelkedéssel elérte a 61.864 millió svéd koronát (57.261). A Cash Flow 1.362 millió SEK lett (2.176) a járművek és szolgáltatások területén.

A Scania központja Svédországban

Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatójának összefoglalója:

„A Scania eredménye 2013 első kilenc hónapjában 5.939 millió svéd koronára csökkent. Az értékesített járművek mennyiségének emelkedése, valamint a gyártóegységek jobb kapacitás-kihasználtsága pozitív hatással volt az eredményre. Ugyanakkor az erősebb svéd korona, valamint a teherautók piacán tapasztalható versenykörnyezet hatására a csökkenő árak negatív hatást gyakoroltak rá. Az európai rendelésállomány tovább javult a harmadik negyedév folyamán, amelynek hátterében a jövő év elején életbe lépő Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma áll, ugyanis az ügyfelek egy része még az idén vásárol az Euro 5 normának megfelelő járműveket. A növekedés másik tényezője a szükségessé vált járműcserék lebonyolítása. A Scania erős piaci pozíciót tudhat magáénak széles motorválasztékának és második generációs Euro 6 motorjainak köszönhetően. A vállalat piacrésze Európában növekedett, többek között az Euro 6 motorok és járművek terén elfoglalt vezető szerepéből adódóan. A latin-amerikai rendelésállomány kielégítő szinten maradt, de az előző negyedévek mennyiségéhez képest némi csökkenés volt tapasztalható. A buszokra leadott rendelések mennyisége Latin-Amerikában és Ázsiában csökkent. A motorok európai rendelésállománya a második negyedévhez képest növekedett, aminek hátterében a 2014-ben életbe lépő új előírások mögötti fejlesztések állnak. A Scania továbbra is nagy hangsúlyt fektet szerviz-szolgáltatásai fejlesztésére és ezen a területen piacrészének növelésére. A vállalat szerviz-szolgáltatásokból származó jövedelme 9 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben. A Scania európai gyártóegységeiben növelte napi termelési mennyiségét, miközben rugalmasságát is fokozta. A svéd gyártó kedvező növekedési lehetőségeket lát és folytatja az évi 120.000 darab jármű legyártása elérése érdekében elindított kapacitás-bővítését. A versenyképesség további fokozása érdekében a Scania kiemelten kezeli a központi fejlesztésekbe történő beruházásokat, valamint növeli értékesítési- és szerviz-szervezetét, illetve ezek jelenlétét a fejlődő piacokon.”

Pénzügyi áttekintés

 

9 hónap, 2013

 

Q3

Tehergépjárművek és buszok, darabszám

 

2013

2012

Változás%

 

2013

2012

Változás%

Rendelésállomány

 

65.160

52.320

25

 

21.809

16.925

29

Leszállított mennyiség

 

56.224

46.879

20

 

18.244

14.847

23

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nettó árbevétel és eredmény

EUR m.*

 

 

 

 

 

 

 

Értékesítés árbevétele, Scania Csoport, SEK m

7.131

61.864

57.261

8

 

19.725

17.923

10

Üzemi eredmény, járművek és szolgáltatások, SEK m

626

5.428

5.702

-5

 

1.759

1.758

0

Üzemi eredmény, Pénzügyi szolgáltatások, SEK m

59

511

433

18

 

209

120

74

Üzemi eredmény, SEK m

685

5.939

6.135

-3

 

1.968

1.878

5

Mérleg szerinti eredmény, SEK m

683

5.925

6.156

-4

 

2.011

1.881

7

Nettó eredmény, SEK m

488

4.233

4.750

-11

 

1.462

1.501

-3

EBIT %

 

9,6

10,7

 

 

10,0

10,5

 

Saját tőke arányos megtérülési ráta  %

 

17,6

20,2

 

 

 

 

 

Befektetett tőke arányos megtérülési ráta, Járművek és Szolgáltatások %

 

21,0

25,2

 

 

 

 

 

Egy részvényre jutó nyereség, SEK

0,61

5,30

5,94

-11

 

1,83

1,88

-3

Cash flow, Járművek és Szolgáltatások SEK m

157

1.362

2.176

-37

 

618

407

52

Részvények száma: 800 millió

* Átváltás SEK 8,676 = EUR 1,00.

A teljes jelentés elolvasható a www.scania.com weboldalon

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....