elhagyott autó
Egy kifejezetten szokatlan esetről számolt be az olasz autoappassionati autós website. A történet főszereplője egy ezüst Volkswagen Golf. A helyszín a Berlin-Brandenburgi repülőtér. Itt tűnt fel a hannoveri rendszámú autó és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy mindig ugyanott parkol. De nem arról van szó, hogy a tulajdonosa rendszeresen ugyanazt a helyet választja, amikor a reptérre érkezik. Nem. Ez az autó már több, mint egy éve áll egyhelyben. Mágpeedig a terminál előtt. Ott, ahol a várakozás csupán néhány percig megengedett.
És annak ellenére, hogy az autó már ilyen hosszú ideje elhagyatottan áll, senki nem tesz lépéseket a jármű elszállítására vagy a tulajdonos megtalálására. Az egyik leginkább hitelesített hipotézis az, hogy az autót ellopták, majd később elhagyták. Bármi is a különös ok, a hannoveri rendőrség nem tartja szükségesnek a beavatkozást, tekintve, hogy az ügy a berlini hatóságok vagy a szövetségi rendőrség hatáskörébe tartozik. Mivel azonban a jármű nem közúton található, a bűnüldöző szervek szerint a felelősség a repülőtérre vagy a parkolókezelőre hárul.
Amíg ezt a rejtélyt fel nem göngyölítik, a jármű továbbra is elfoglalja a repülőtér parkolóját. Pedig a parkolásért fizetendő összeg már így is horribilis, a percdíjakkal számolva több, mint 200 ezer euróra rúg a számla, ami minden ott töltött nappal tovább nő.
Még nem tudni, hogy melyik hatóság vállalja a felelősséget a jármű eltávolításáért és mi lesz a keletkezett adósság sorsa. Furcsa történet, amely kiemeli az elhagyott járművek kezelésével kapcsolatos bürokratikus és jogi problémákat.
Forrás: autoappassionati.it