Forma-1 Amerikai Nagydíj

Rekordot dönthet az Amerikai Nagydíj

2021.10.24.

Látogatottsági rekordot dönthet az Amerikai Nagydíj. A főszervező Bobby Epstein előzetes kalkulációi szerint a teljes hétvégét nézve az idei austini lesz minden idők leglátogatottabb F1-es rendezvénye, megelőzve a 2019-es Brit Nagydíjat - írja az m4sport.hu.

A közvetítéseken és a helyszínen készült képeken, videókon is jól látható, hatalmas tömeget vonzott a 2021-es Amerikai Nagydíj. A főszervező, Bobby Epstein úgy véli, a hétvégén még rekordot is dönthetnek a nézettség tekintetében, az előzetes várakozások szerint ugyanis a hétvége látogatottsága 380 ezer fő körül lesz.

Ebben a tekintetben eddig a 2019-es Brit Nagydíj tartja a csúcsot: két évvel ezelőtt 351 ezren voltak kíváncsiak a silverstone-i hétvégére, ahol végül a hazai közönség kedvence, Lewis Hamilton szerezte meg a győzelmet, plusz örömöt okozva ezzel a szervezőknek.

Amerikai versenyző hiányában Austinban hasonlóra nem lesz példa, örömre viszont így is lesz okuk a szervezőknek, hiszen rekordot döntenek az F1-en belül, és úgy érzik, versenyük világszinten is a legtöbb nézőt vonzó sportesemény lehet a világjárvány kezdete óta.

„Hosszú idő óta ez a legnagyobb sportesemény az Egyesült Államokban” – kezdte Bobby Epstein. „Sőt szerintem jelenleg ez a legnagyobb sportesemény a világon, tekintve, hogy az olimpia sajnos nem tudott tömegeket vonzani” – tette hozzá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.12.01
Már a római birodalom idején település állt itt, 2000 évvel ezelőtt a híres Borostyánút is....
2021.12.01
Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével gyanúsít a Dunaújváros Rendőrkapitányság....
2021.12.01
Jövőre is hatfutamos országos bajnokságot rendeznek terepraliban, és a szakágvezetés novemberi....
2021.12.01
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 44 ezer....
2021.12.01
A BMW első, tisztán elektromos meghajtású luxuslimuzinjának prototípusai a hajtáslánc- és futómű-....
2021.12.01
„Autót szerelni menő!” - Interjú Őri Péter felkészítő tanárral. ..
2021.12.01
Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 324. kilométerszelvényében Fényeslitkénél 2021....
2021.12.01
Elindult a jövő évi országos és megyei autópálya-matricák előértékesítése. A vignettákat a Nemzeti....
2021.12.01
A beszállítói fennakadások és a félvezető alkatrészek hiánya miatt jelentős mértékben, tíz évvel....
2021.12.01
A romló járványhelyzet miatt a szervezők lemondták a januárra tervezett kiállítást. 2023-ban....