közútfejlesztés

Rekord összegben, 566 milliárd forintból épültek utak az idén

2019.12.18.

Az idén 566 milliárd forintból valósultak meg útépítések és fejlesztések Magyarországon, ami rekordnak számít - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Rajkán, ahol átadták az M15-ös autóút kétszer kétsávos autópályává bővített szakaszát.

Az M15-ös autóút kétszer kétsávos autópályává bővített, az M1-es autópálya és Rajka országhatár között szakasza az átadás napján Rajka közelében 2019. december 18-án. MTI/Krizsán Csaba

Schanda Tamás elmondta, hogy ez a beruházási összeg az évek óta kiemelkedően jó, az európai uniós átlagot is meghaladó gazdasági teljesítménynek köszönhető. Mint hozzátette, a kormány kiemelt feladata, hogy 2016 és 2024 között mintegy 5 ezer milliárd forintból fejlessze a közúti és a vasúti közlekedést. Az összegből közúti fejlesztésre 3200 milliárd forintot fordítanak, amiből 1800 milliárd forint belföldi forrás. A megfelelő úthálózat meghatározó jelentőségű a gazdasági versenyképesség szempontjából, mert a fenntartható gazdasági fejlődést csak színvonalas infrastruktúrával lehet elérni - mondta az államtitkár.

Emlékeztetett: a kormánynak az a terve, hogy bekapcsolja a gyorsforgalmi úthálózatba a megyei jogú városokat és kiemelt gazdasági területeket, elvezesse az autópályákat és autóutakat az országhatárokig, valamint az, hogy harminc percen belül az ország bármely pontjáról elérhető legyen egy négy sávos út. Az útfejlesztéseknek azonban a fontosabb célja az, hogy az adott térségekben élő emberek gyorsabban, kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhessenek. Ez szolgálja a kormány azon célját, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé tartozzon - jelentette ki.

Az M15-ös autópályáról azt mondta, hogy ez egy régi és nagy adóssága volt a kormánynak. A tavaszi befejezési határidő előtt elkészült bővítéssel teljes értékű autópálya összeköttetés jött létre Budapest és Pozsony között, amelynek nemzetstratégiai jelentősége van – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az M1-es autópálya és a rajkai országhatár közötti 14,5 kilométeres szakaszt kétszer két sávra bővítették ki, akadálymentesítették a határátkelőt, hét felüljárót építettek, 19 műtárgyat újítottak fel és két külön szintű csomópontot építettek át Rajkánál és Hegyeshalomnál. Hozzátette, hogy az országban összesen 15 helyszínen zajlik gyorsforgalmi útépítés, amelyek legkésőbb 2022-ig elkészülnek, emellett a Felvidék felé 2020-ban adják át a komáromi Duna-hidat, 2021-ben pedig elkészül az M30-as befejező szakasza, amellyel Budapest felől Miskolc érintésével Kassáig lesz kiépült sztrádakapcsolat.

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a térség az elmúlt két évben felértékelődött az ország gazdasági életében, Bezenye és Hegyeshalom között olyan gazdasági terület nyílt meg, ahol a következő négy-öt évben egy egymilliárd eurót érő beruházás valósulhat meg. Kiss Vince Rajka polgármestere a sztráda gazdasági előnyein túl azt hangoztatta, hogy a felvidéki településekkel könnyebbé válik a kapcsolattartás.

A sztráda mindegyik sávja tejes hosszában várhatóan szerda estétől lesz járható.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....