A nyolchengeres Ford Falcon 17 másodperc előnnyel vezetett az élen, Paddy Hopkirk azonban előhúzta a Mini Cooper S rejtett tartalékait és elképesztő hajrával nyerte meg a „Hosszú kések éjszakáját”. 1964-ben a Monte Carlo Rali etalon megmérettetésnek számított a versenyautó-pilóták között, akiknek küzdelmét a tévé is élőben sugározta. Az autógyártók ekkoriban kezdték felfedezni a ralisportban rejlő marketinglehetőségeket, a legkülönbözőbb kategóriájú versenyautók eltérő saját tömegei, hengerűrtartalmai és teljesítményei jelentette hendikepeket pedig a versenybírók megfelelő mértékű kompenzációkkal ellensúlyozták. Amint a 87 éves pilóta feleleveníti fantasztikus eredményét a 37-es rajtszámú klasszikus Minivel, a motorsport hamisítatlan varázsa is egy csapásra életre kel.

A klasszikus Mini vezethetősége mind a mai napig izgalomba hozza a legendát. „A Mini már akkor is rendkívül fejlett versenyautó volt. Elsőkerék-meghajtása és keresztben beépített motorja jelentős előnyöket tartogatott, akárcsak az apró méretei, hiszen az út keskeny volt és rengeteg kanyarral tűzdelt” – emlékszik vissza legnagyobb diadalára Paddy Hopkirk, aki, amint megpillantja a Col de Turini szoros lábánál álló, British Racing Green árnyalatú kisautót, egy szempillantás alatt a volán mögött terem és padlóba tapossa a gázpedált. Az úttestet ezúttal nem borítja hó, ereszkedés közben pedig előtűnik a völgy ölelésében ragyogó Monte Carlo. A legendás pilóta azonban nem lassít, széles mosollyal az arcán találja meg egymás után a legideálisabb íveket. Az 56 évvel ezelőttre visszanyúló emlékek mentén a vezetés őszinte élménye sejlik fel.

A legendás diadal története valójában Minszkből indult, hiszen 1964 telén Patrick „Paddy” Hopkirk és brit másodpilótája, Harry Liddon a fehérorosz fővárosból vágott neki a Monte Carlo Ralinak, a gyári színekben induló hat Mini és a privát versenyzők ugyanis csak a franciaországi Rheims városában találkoztak. Paddy Hopkirk ekkor már büszke versenykarriert tudhatott magáénak, számos hegyi felfutón aratott diadallal és ötszörös „Circuit of Ireland”-győzelemmel. A legendás pilóta a holland „Tulip Rally”-n, az osztrák „Alpine Rally”-n és a „Safari Rally”-n is előkelő helyezéseket ért el. 1962-ben harmadik helyre hozta be a Monte Carlo Ralin a Sunbeam Rapier versenyautót, és mivel hajtotta a kalandvágy és addig egyáltalán nem versenyzett orosz úton, privát színben jelentkezett a Minszkben rajtoló 1964-es szezonra.

Tökéletesen kezdte a megmérettetést, közte és a Ford Falconnal versenyző, svéd Bo Ljungfeldt között már Franciaországban éles párbaj alakult ki. A legnagyobb összecsapást a Col de Turini szoros tartogatta, amelynek nyertese az abszolút párbaj győztesét is joggal vetítette előre. A Monte Carlo Rali előtti napon óriási hómennyiség esett le, amely jelentősen lelassította az erős motorral hajtott, ámde nagyméretű versenyautókat. Nem úgy a legkisebb versenyzőt. „A Mini kiválóan szerepelt az ereszkedő szakaszokon: amit felfelé menetben elvesztettünk, visszanyertük a lefelé vezető úton” – meséli Paddy Hopkirk.

Minden mást a versenybírók szabályrendszere döntött el. Bo Ljungfeldt 17 másodperces előnyt halmozott fel a „Hosszú kések éjszakáján” és mintegy fél perccel gyorsabban teljesítette a Monte Carlo Rali nagydíját, ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a megfelelő mértékű kompenzációkat ellensúlyozva elhappolja Paddy Hopkirk elől az abszolút győzelmet. A célba érkezés után eltartott egy ideig, amíg a versenybírók minden egyes induló pontszámát összesítették és felállították a végső sorrendet, végül azonban a klasszikus Mini megszerezte első abszolút győzelmét a Monte Carlo Ralin.

A meglepő eredmény világszerte osztatlan elismerést váltott ki a motorsport-rajongókból, az Egyesült Királyságban pedig lázas ünneplés vette kezdetét. A klasszikus Mini egy csapásra legendává érett és Paddy Hopkirk azonnal a szigetország leghíresebb raliversenyzőjévé vált. A díjátadó ünnepség után a pilóta és a versenyautó is hazatért az Egyesült Királyságba, ahol a rendkívül népszerű televíziós showműsor, a „Sunday Night at the London Palladium” is vendégül látta őket. A rajongók és a hírességek mellett még a brit kormány is táviratban gratulált a győzelemhez. Paddy Hopkirk legértékesebb ilyen emlékét egy autogram-kártya őrzi, amelyet a The Beatles tagjaitól kapott, az alábbi üzenettel: „Most már egy vagy közülünk, Paddy!”

A Mini Cooper S a következő években is uralta a Monte Carlo Rali mezőnyét: 1965-ben Timo Mäkinen, 1967-ben pedig Rauno Aaltonen aratott abszolút győzelmet a legendás hegyi szerpentinen. A motorsport-rajongók a triót a mai napig a „három muskétásként” emlegetik, 2010-ben pedig a három legenda elsőként került be a finn „Ralihírességek Csarnokába”.

Paddy Hopkirk 1967-ben hatodikként, egy évvel később pedig ötödikként érkezett be a Monte Carlo Rali céljába, az ütemes fejlesztéseket egyre inkább előtérbe helyező megmérettetés pedig már ekkor éreztette a rajongókkal, hogy a Mini tündöklését hozó néhány éves korszak a végéhez közeledik. Paddy Hopkirk ezt követően más autókba ült át és számos futamot, köztük az „Acropolis Rally”-t is megnyerte. 1968-ban végtelenül fair sportemberként és úriemberként erősítette meg hírnevét, amikor a London-Sydney maratonon navigátora, Tony Nash oldalán az élről autózva állította meg Austin versenyautóját, hogy kimentse vetélytársait egy súlyos baleset következtében kigyulladt autójukból.

Az 1970-es évek elején Paddy Hopkirk befejezte profi pályafutását és otthonában, Észak-Írországban autóbehozatallal és saját neve alatt értékesített kiegészítő termékek népszerűsítésével épített újabb karriert. Az ezredforduló környékén tanácsadóként segítette a BMW Group szakembereit a MINI márka felélesztésében, és mind a mai napig számos tiszteletbeli tevékenységet ellát. Aktív versenyzői pályafutása során Paddy Hopkirk rengeteg közút-biztonsági kampányban részt vett, a veterán pilóta ma is az IAM RoadSmart jótékonysági szervezet nagykövete. Tevékenysége részeként aktívan közreműködik a brit versenyzők klubjának igazgatótanácsában és teljes mellszélességgel támogatja a kézihajtású kerékpárosok versenysportját menedzselő WheelPower egyesületet. 2016-ban a legendás pilótát Anna brit királyi hercegnő a Brit Birodalom Rendje lovagrend tagjai közé is beemelte.