WRC

Ott Tänak magabiztos győzelmet aratott Belgiumban

2022.08.22.

A Hyundai észt versenyzője zsinórban a második, és idén már a harmadik alkalommal végzett az első helyen.

Tänak akkor vette át a vezetést, amikor csapattársa, Thierry Neuville az árokba csúszott a szombati nap utolsó előtti gyorsasági szakaszán, és kiesett. Az észt 8,2 másodperces előnnyel fordult rá az utolsó napra, és meg is tudta tartani az első helyet egészen a célig. Pedig a toyotás Elfyn Evans nem akarta föladni a harcot a győzelemért, a vasárnapi két első gyorsasági szakaszt meg is nyerte, de érdemben nem tudta csökkenteni a hátrányát.

 

Még az utolsó gyorsaságin is adott Tänaknak 2,2 másodpercet, de így is kikapott az összetettben 5 másodperccel a 2019-es világbajnoktól. Ha pénteken nem kapott volna egy lassú defektet, és utána nem kellett volna egy esőgumival mennie, és nem kapott volna 10 másodperces büntetést a 8-as szakaszról való késése miatt, akkor Evans simán megnyerhette volna az Ypres-ralit.

Tänak újabb sikere azt jelenti, hogy a világbajnokságban 94-ről 72 pontra csökkent a hátránya a Belgiumban az első napon balesetet szenvedő, de a vasárnapi Power Stage-et megnyerő Kalle Rovanperä mögött, négy versennyel a szezon vége előtt. A gyártók versenyében a Hyundai az újabb sikere ellenére is 88 ponttal van lemaradva a Toyota Gazoo Racing mögött.

„Hatalmas meglepetés számomra, hogy itt tudtunk győzni – nagyjából hasonló, mint amekkora a finnországi elsőség volt” – nyilatkozta Tänak a célban. „Nem számítottunk rá, de valahogy összejött minden ezen a ralin. Remek látni, hogy elkezdenek jönni az eredmények, de még nagyon sok területen kell javulnunk, még sokkal erősebbek is lehetünk, így még sokat kell dolgoznunk” - tette hozzá.

Esapekka Lappi Finnország után itt is dobogóra állhatott, és ezúttal nem síszemüvegben, mert nem borult, és a szélvédő a verseny végéig a helyén maradt a GR Yarisban. Ezen a hétvégén hiba nélkül vezetett, de a pénteki rossz gumiválasztás megpecsételte a sorsát, onnantól kezdve nem küzdhetett a győzelemért.

A verseny pozitív meglepetése az autótörő hírében álló Oliver Solberg volt, aki a sok, előle kieső versenyzőnek is köszönhetően az előkelő negyedik helyre hozta be a Hyundai-t, 106,9 másodperccel lemaradva Lappitól. A fiatal svédnek ez karrierje eddigi legjobb eredménye a WRC-ben.

Az utolsó nap nagy vesztese Adrien Fourmaux volt, aki összetörte a Ford Pumát, és kiesett. Az M-Sportnak így mind a három versenyzője autót tört ezen a hétvégén, ami jelenetős pénzébe fog kerülni Malcom Wilson csapatának.

Az ötödik helyen Kacuta Takamoto végzett, aki Svédország óta mindig bekerült a top6-ba. A japánt a rossz gumiválasztás, váltó- és hibrid rendszer problémák is hátráltatták, de semmi sem vette el a kedvét.

A WRC2-t a belga bajnokság állandó résztvevője, Stéphane Lefebvre nyerte meg egy Citroënnel Andreas Mikkelsen, Yohan Rossel és Chris Ingram előtt.

A világbajokság három hét múlva folytatódik a murvás Akropolisz-ralin, Görögországban.

Végeredmény, Ypres-rali:

1 O. Tänak / M. Järveoja Hyundai i20 N Rally1 2:25:38.9

2 E. Evans / S. Martin Toyota GR Yaris Rally1 +5.0

3 E. Lappi / J. Ferm Toyota GR Yaris Rally1 +1:41.6

4 O. Solberg / E. Edmondson Hyundai i20 N Rally1 +3:28.5

5 T. Katsuta / A. Johnston Toyota GR Yaris Rally1 +6:06.1

6 S. Lefebvre / A. Malfoy Citroën C3 Rally2 +9:45.7

7 A. Mikkelsen / T. Eriksen Škoda Fabia Evo +10:03.8

8 Y. Rossel / V. Sarreaud Citroën C3 Rally2 +10:54.8

9 C. Ingram / C. Drew Škoda Fabia Evo +11:20.8

10 N. Gryazin / K. Aleksandrov Škoda Fabia Evo +11:26.8

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.15
Bár az új Mercedes CLA már nem Kecskeméten, hanem a németországi Rastattban készül, mégis érdemes a....
2025.04.15
A tavaly zárt nemzetközi akvizíciók eredményeképpen csaknem 13 százalékkal több új gépjárművet....
2025.04.15
Az Európai Bizottság elindította a DiscoverEU program új pályázati fordulóját. Ennek keretében....
2025.04.15
A globális autóipar 2024-ben az előrejelzésekhez képest gyengébben teljesített, az értékesítés....
2025.04.15
Turbulens időket él át orosz autópiac, amely egykoron az orosz és nyugati autómárkák gyűjtőhelye....
2025.04.15
Az egyenruhások 5 perc különbséggel kétszer is bemérték ugyanazt a gépkocsit Karancslapujtő....
2025.04.15
A J. D. Power idén is kiadta a hivatalos és szerződött márkaszervizek teljesítményét mérő Customer....
2025.04.15
A CUPRA bejelentette a CUPRA Design House érkezését, amely a márka küldetésének középponti elemét....
2025.04.15
Figyelmükbe ajánljuk a Toyota Magyarország YouTube csatornáján útjára indított Toyota Insider....
2025.04.15
A Volkswagen Golf ráncfelvarrásának fontos hozadéka, hogy Európa egyik legnépszerűbb autója is....