légi közlekedés

Öt éven belül duplájára növekedne a lengyel LOT légitársaság

2015.12.03.

Öt éven belül duplájára növekedne a legyen LOT légitársaság, de ehhez az állam mellett külső befektetőkre is szüksége van - mondta Adrian Kubicki, a légitársaság megbízott szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón

Kifejtette, terveik szerint a légitársaság flottáját és az útvonalak számát is a duplájára növelnék, ennek keretében 2016-tól számos, korábban bezárt útvonalat újranyitnak. Egyebek közt ismét közlekednek majd Zürichbe, Ljubljanába, Zágrábba, Belgrádba, Barcelonába és új járatot indítanak januárban Tokió-Narita repülőterére, illetve jövő ősszel Szöulba.
A járatok teljesítéséhez új repülőgépeket is be kell szerezniük, főként a 150 székesnél nagyobb gépekre van szükségük. Az MTI kérdésére válaszolva Adrian Kubiczki azt mondta, minden gyártóval tárgyalásokat folytatnak, a döntést várhatóan 2016 első félévében hozzák meg.
Ehhez azonban a megbízott szóvivő szerint külső partnerekre van szüksége a többségében az állam által birtokolt légitársaságnak. Hozzátette: azzal is számolnak, hogy tőzsdére viszik a légitársaságot. 

Ebben az évben a LOT 4,5 millió utassal számolt, jövőre viszont már 5,5 millióra növelnék utasaik számát - ismertette a megbízott szóvivő.
Elzbieta Borzon, a LOT magyarországi irodájának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta, a Budapest-Varsó járaton ebben az évben mintegy 130 ezer utasuk volt, és jövőre a nyári menetrendben 26-ra növelik a napi járatok számát, az előzetes foglalási adataik nagyon jók, a téli menetrendben 80 százalék fölött lehet a járataik töltöttsége.

A LOT 86 éve működik, Budapestre 75 éve repülnek Varsóból. Jelenleg a téli menetrendben heti 24 járatuk van, ezzel 3500 székes kapacitást biztosítanak. A 2014-es évet hét év után először nyereséggel zárták, az üzemi eredményük 99 millió zloty volt, míg egy évvel korábban még 67 milliós veszteséget könyveltek el

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....