vasút
Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, a győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a püspökladányi és a kecskeméti állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozó utasok. Az ásványvizet a vasúttársaság hétfőig, illetve amíg az időjárás azt szükségessé teszi, 10 óra és délután 5 óra között osztja. A MÁV-START emellett azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását. A vasúttársaság elsődleges célja, hogy utasai számára minél komfortosabb utazást biztosítson, ezért a járművek karbantartása során különös figyelmet fordít a vasúti kocsik légkondicionáló és légjavító berendezéseire is.
Jegyellenőrzés és vízosztás egy füst alatt
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi tájékoztatása szerint az országos tiszti főorvos csütörtök déltől hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a nagy hőség bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, különösen veszélyeztetettek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.
A tisztiorvosi hivatal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők, valamint a zsíros ételek fogyasztását. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán. (MTI)