Oroszország

Oroszországban regisztráltatni kell negyedkilósnál nagyobb drónokat

2016.04.04.

– Oroszországban a múlt héten lépett hatályba a légügyi törvény azon módosítása, amely előírja, hogy minden 250 grammos vagy annál nagyobb felszálló tömegű, pilóta nélküli repülőszerkezetet (drónt) regisztráltatni kell.

Ez azt jelenti, hogy egyes gyerekjátékokat és a rádióvezérlésű repülőgépmodelleket is lajstromba kellene venni – ami ellen a törvényalkotási folyamat során a gyártók, a forgalmazók és a felhasználók képviselői is tiltakoztak –, ám a drónok kormányzati adatbázisának létrehozását részletező kormányrendeletet még nem hozták meg.


A határozattervezet értelmében az egyszerűsített nyilvántartásba vétel felelőse a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) lesz. A kérelmezőnek közölnie kell majd a drón típusát, származási helyét, sorozatszámát, gyártásának évét, alkalmazhatóságának jellegét, maximális felszálló tömegét, hajtóműveinek számát, típusát, teljesítményét, saját személyes adatait, valamint a vásárlást igazoló okmányt.

A drón üzemeltetőjének olyan pilótajogosítvánnyal kell rendelkeznie, amely távvezérelt berendezések röptetésére jogosítja fel. A törvényi előírások megváltoztatását a drónok számának robbanásszerű növekedésével és az ezzel kapcsolatos közlekedésbiztonsági és terrorelhárítási aggályokkal indokolták. A törvénymódosítást a duma 2015 decemberében fogadta el, és Vlagyimir Putyin elnök ugyanakkor írta alá.


Az Egyesült Államokban a szövetségi légügyi hatóság (FAA) 2015. december 14-én írta elő a 250 gramm és 25 kilogramm közötti felszálló tömegű drónok tulajdonosai számára a regisztrációs kötelezettséget. Ezt minden 13 évnél idősebb amerikai lakos online megteheti, 5 dollár illeték fejében. Az Európai Unióban a drónok röptetését és lajstromba vételét közösségi szinten nem szabályozták, de több tagállamban már születtek erre vonatkozó jogszabályok.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....