repülőgépgyártás
Boros László mérföldkőnek nevezte a cég pécsi gyártóbázisának kialakítását, amely szavai szerint lehetővé teszi, hogy világ bármely pontjáról érkező megrendeléseket megfelelő színvonalon, minőségben és határidőre tudják kiszolgálni - írja az MTI.
Első ütemben egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és 300 négyzetméteres irodahelyiség épült fel mintegy 3 milliárd forintos beruházással - ismertette. A termelés október végén indul, az összeszerelő üzem kapacitása évi száz repülőgép gyártását teszi lehetővé. Boros László hangsúlyozta, hogy a második ütemben megvalósuló mintegy 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem elkészültével kapacitásuk évi kétszáz repülő fölé emelkedik. A már jelenleg is épülő üzemrész 2019 tavaszára készül el.
Fotó: Magnus Aircraft
A vezérigazgató az MTI kérdésére közölte: a cég jelenleg mintegy ötven főt alkalmaz, a kompozitüzem elkészültével pedig legkevesebb 115 embernek adnak majd munkát.
A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.
A magyar kormány az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - írja az MTI.