WRC

Ogier átvette a vezetést Horvátországban, de még nem dőlt el semmi

2021.04.25.

A hétszeres világbajnok Neuville hibás gumiválasztását kihasználva az élre állt, de az előnye nem nevezhető megnyugtatónak a záró nap előtt.

Sébastien Ogier a Horvát-rali leghosszab napját, a szombatot végül 6,9 másodperces előnnyel zárt csapattársa, Elfyn Evans, és 10,4 másodperccel a korábban vezető Thierry Neuville előtt. Mivel még 70 km vár a mezőnyre vasárnap, ebből a trióból bárki nyerhet még.

A nap alakulását nagyban befolyásolta a gumiválasztás. Reggel, a zágrábi szervizparkban Ogier és Evans a kemény keverékű Pirelliket tetette fel, Neuville viszont keményeket és lágyakat vegyesen, mert arra számított, hogy a hideg reggelen a lágyak több tapadást fognak biztosítani. De mivel a hőmérséklet gyorsan emelkedésnek indult, és csapadék sem érkezett, végül a kemény gumik bizonyultak a jobb választásnak. Ezért Neuville már rögtön a nap első gyorsaságiján elvesztette az összetett vezetést, mivel a Hyundai i20 WRC nagyon túlkormányzott volt. Ráadásul egyszer a motorja is lefulladt, és kisebb fékproblémák is hátráltatták.

 

Ogier viszont szárnyalt a Toyotával, megnyerte a nap első két gyorsaságiját, rajta kívül még két csapattársa, Evans és Kacuta nyert egyet-egyet délelőtt. Neuville összesen 20 másodpercet vesztett délelőtt, de újra felcsillant előtte a remény, amikor Ogier lassú defektet kapott, és 10 másodpercet vesztett a délutáni első szakaszon. Utána viszont a francia ismét nyert kettőt, így megtartotta a vezetést a nap végén. Evans kiegyensúlyozottan vezetve maradt második, és délután, már jó gumikon Neuville is felgyorsult.

„Szerintem remek napon vagyunk túl, jó ritmusban vezettünk” - nyilatkozta Ogier a nap végén. „Reggel jól választottunk gumikat, remek érzés volt vezetni a kocsit. Sikerült átvennünk a vezetést, de nem nagy különbséggel. A defekt nélkül nagyobb is lehetne az előnyünk. Még mindig nagyon szoros a verseny, ezért holnap is nyomunk kell. Még közel 80 km vár ránk, és 10 másodperc különbség nem sok, izgalmas lesz. Holnap csak ugyanúgy kell folytatni, ahogy ma mentünk, és el kell kerülni a problémákat” - tette hozzá.

Ott Tänak továbbra sem tudott beleszólni az első helyért folytatott küzdelembe, de a negyedik helyet magabiztosan őrzi. Reggel ugyanúgy rosszul választott gumit, mint csapattársa, Neuville, ami hátráltatta, de a negyedik helye nem forgott veszélyben, mert Adrian Fourmaux Fordja közel egy perces távolságban van mögötte. A fiatal korzikai WRC-s bemutatkozó versenye eddig remekül alakul, két második helyet is szerzett a gyorsaságikon, és növelte előnyét csapattársa, Gus Greensmith előtt. Kacuta Takamoto két gyorsaságit is megnyert a Toyotával, jelenleg a hetedik helyen áll.

A Hyundai csapatnak nem csak Neuville visszaesése miatt sikerült rosszul a szombat: Pierre-Louis Loubet árokba hajtott (de képes volt kijönni belőle), Craig Breen pedig egy padkára hajtva defektet kapott rögtön egy szakasz elején, és a kerékcserével 2 percet vesztett.

Vasárnap négy gyorsasági vár a mezőnyre, a nap utolsó szakasza a Power Stage, ahol bónusz pontokat osztanak.

Az állás két nap után:

1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 2h06m35.8s

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +6.9s

3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +10.4s

4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +37.8s

5. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +1m29.5s

6. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +2m23.8s

7. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +2m46.5s

8. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +3m51.8s

9. Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +7m06.0s

10. Teemu Suninen/Mikko Markkula (Ford Fiesta Rally2) +8m09.6s

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Hogyan működik és mikortól kell beszerelni az alkoholzárat? ..
2025.02.13
A 4628-as út 16-os kilométerénél történt a baleset, Mezőhék és Mezőtúr között – jelentette az....
2025.02.13
Az új Volvo EX30 Cross Country egy olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó jármű,....
2025.02.13
A MotoGP 2025-ös idénye egy rendkívül látványos, innovatív hétvégével veszi kezdetét: a kétkerekű....
2025.02.13
5 méter hosszú, nagy hatótávval kecsegtet, mégis olcsó lehet az okoskütyük gyártójának első városi....
2025.02.12
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a....
2025.02.12
Több rekorder található a kék oválosok mezőnyében, igaz, különböző korszakokban versenyeztek. ..
2025.02.12
Ónos eső veszélye miatt csütörtökre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád,....
2025.02.12
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit....
2025.02.12
A Pestről Budára vezető oldalról átrepült a másik útpályára, és ott a forgalommal szemben állt meg....