természet

Nem lesz gyors: úton átkelő teknősökre figyelmeztetnek a természetvédők

2024.05.13.

Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is láthatók.

Mocsári teknős a Tisza-tó gátján. Fotó: MME - Pálvölgyi Krisztina

Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra, a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is - kérte az egyesület.

Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképpen ne vigyék vissza a vízhez - hívták fel a figyelmet.

Ebben az időszakban az országban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ilyenkor a legjobb megoldás eljuttatni őket a legközelebbi állatkertbe.

A hüllőkkel és kétéltűkkel kapcsolatos észleléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kérik rögzíteni. A teknősfajok határozásában segítséget jelenthet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás - ismertették.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....