autó

Nem fizet a Lombard a casco biztosítások után

2013.09.03.

A Lombard Lízing Zrt. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatában megszabott augusztus végi határidőig azért nem fizette vissza ügyfeleinek a 380 millió forintos casco díj többletet, mivel a határozatot megtámadta a bíróságnál - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

 A PSZÁF július elején hozta meg határozatát, amely szerint a pénzügyi vállalkozás deviza alapú gépjárműhitelei kapcsán a csoportos biztosítás keretében felmerülő casco díjakat devizában terhelte a fogyasztókra, holott a biztosítás forintalapú volt, s azt a Lombard Lízing is forintban fizette a biztosítónak.
    Ennek értelmében a társaság közel 14 ezer casco biztosítást tartalmazó szerződésénél azért számított fel magasabb kamatot, mert az érintett fogyasztóknak a tőke- és kamattartozás mellett a casco díját is devizaalapon kellett megfizetniük.
    A Lombardot ezért 20 millió forintra bírságolta a felügyelet és kötelezte, hogy a 380 millió forint többlet casco díjat augusztus 31-ig fizesse vissza az ügyfeleinek.
    A Lombard - a törvény által biztosított határidőn belül - keresettel élt az illetékes bíróság előtt, továbbá kérte a határozat végrehajtásának felfüggesztését - áll a társaság közleményében. Változatlanul azon a véleményen van a cég, hogy jogszerűen cselekedet.
    A PSZÁF határozatában leírta azt is, hogy a "KHR bekerülési díj" elnevezésű díjtétel egyoldalú módosításakor, több esetben a hitelintézeti törvényben előírt 60 nap helyett három, illetve öt nappal hirdette ki a díjtételek módosítását a Lombard. Ezen túl súlyosan megsértette a jogszabályi előírásokat azzal, hogy nem tájékoztatta levélben szerződött fogyasztóit a díjtétel módosításáról.
    Ezért 5 millió forint bírságot szabott ki a felügyelet, és 1 millió forint visszatérítésére kötelezte a társaságot. Erről ezt tartalmazza a közlemény: a KHR díjak indexálása kapcsán a határozatban foglaltak végrehajtása megtörtént, az érintett ügyfeleket a Lombard írásban tájékoztatta.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..