Beszállítók

Negyedmilliárdos fejlesztés a Veritas Dunakiliti Kft.-nél

2013.10.28.

Negyedmilliárd forintos, ötödrészben az Új Széchenyi Tervpályázatán elnyert forrásból finanszírozott fejlesztést hajt végre a főleg üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek összeszerelésével foglalkozó Veritas Dunakiliti Kft. - közölte az MTI-vel a társaság ügyvezető igazgatója.

Jáger Tibor tájékoztatása szerint legalább tíz százalékos növekedést vár a beruházástól a társaság, amely tavaly 9,1 milliárdos forgalommal zárta az évet, idei terve 9,4 milliárd, jövő évi célkitűzése pedig 10,5 milliárd forint. A cég a pályázatban vállaltnál néhánnyal több, 635 embert alkalmaz, de munkát adnak mintegy 430 bérelt munkásnak is. Jelezte: a fejlesztéssel meglévő kapacitásokat bővítenek.

Fotó: veritas.de

Jáger Tibor jelezte: a Dunakilitin megvalósuló projekt keretében például szivárgásmérő számítógépet, duplacsöves présgépet, valamint azonnali vizsgálatok elvégzését lehetővé tevő laboreszközöket, mérőeszközöket szereznek be. Emellett kiépítik a mérőműszerek levegőellátásához nélkülözhetetlen légcsatornát. A tervek szerint az év végén záruló komplex beruházás eredményeként négy új munkahely jön létre.

A Veritas Dunakiliti Kft. a német Poppe-Veritas Holding GmbH & Co Konszern tagja, a Veritas AG autóipari beszállító 100 százalékos tulajdonú magyar leányvállalata. A konszern főbb gyártmányai közé tartoznak az üzemanyag-rendszerek, a turbócsövek és a fröccsöntött termékek. A dunakiliti székhelyű társaság tevékenysége az 1995-ös indulás óta közel változatlan: gyártókapacitásának háromnegyedét üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek, vezetékrendszerek összeszerelése foglalja le, a fennmaradó hányadot gumi vulkanizálás teszi ki.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.03
Az Európai Bizottság három év haladékot ad az autóiparnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. ..
2025.03.03
Egyre több elektromos autógyártóról derül ki, hogy még csalások árán sem életképes. ..
2025.03.03
A társasházak és a járműflotta-üzemeltetők igényeit kiszolgáló, energiahatékony, robusztus....
2025.03.03
Akár 25%-kal nagyobb hatótávot is ígérhet a Mercedes-Benz új szilárdtest akkumulátoros koncepciója....
2025.03.03
46 éves lett a 46-os rajtszám legendás versenyzője, Valentino Rossi – a BMW M GmbH pedig tökéletes....
2025.03.03
Újraélesztik a délszláv térség legendás Yugóját, legalábbis az erre irányuló tervek komolyaknak....
2025.03.03
Burkolatjavítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halászteleknél. ..
2025.03.03
Mintegy hatvan helyszínen több mint kétszáz új elektromos töltőpont létesül, részben teherautóknak....
2025.03.03
Folyékony bitument szállító tartálykocsi balesete miatt teljesen lezárták a 75-ös főutat Lenti....
2025.03.03
Az új ES90 mindössze 10 perc alatt 300 kilométerre elegendő energiát tud felvenni, és 700....