motorkerékpár

Motoros felvonulással a prosztatarák megelőzésére

2017.09.23.

A világ 90 országának 600 városában 70 ezer motoros felvonulása hívja fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a szűrés fontosságára egy időben vasárnap; a budapesti vonulásra 220-an regisztráltak.

A Distinguished Gentlemanís Ride (DGR) a világ legnagyobb motoros jótékonysági eseménye. A program teljes bevételét prosztatarák-kutatásra, prevenciós kommunikációra és férfi mentálhigiénés programokra ajánlják fel a szervezők. A tavalyi 3,6 millió dollár után az idén 5 millió dollárt összegyűjtése a cél.



A budapesti, 27 kilométeres magyar DGR-futamra már több mint 220-an regisztráltak, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig már meghaladja az 5000 dollárt - ismertette az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője.

A közleményben felhívják a figyelmet: Magyarországon évente 4000 új megbetegedést és 1500 halálesetet tartanak nyilván, az Európai Unióban mintegy 90 ezer, a világon pedig több mint egymillió új beteget diagnosztizálnak minden évben, és minden harmadik percben meghal valaki a betegségben.



Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarákszűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az éves szűrés. A vasárnapi DGR-futamokra a www.gentlemansride.com oldalon lehet jelentkezni - a regisztráció a részvétel feltétele -, illetve ennek során lehet egyéni adományokkal hozzájárulni a program pénzügyi sikeréhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....