Wizz Air

Megnyitotta bázisrepülőterét a WizzAir Debrecenben

2015.12.16.

"Európai légitársaság lett a WizzAir, amely messze a legnagyobb Közép-Kelet-Európában."

Váradi József vezérigazgató az eseményen elmondta: a légitársaságnak a debreceni a 22. bázisrepülőtere, ahol állandóan állomásoztatnak repülőgépet. Hozzátette: a WizzAir 19 millió utast szállított az elmúlt egy évben, az utasszám-növekedés 15-20 százalék évente. Jelenleg több mint 400 útvonalon, 116 célállomásra, 38 országban repülnek a gépeik.

- Európai légitársaság lett a WizzAir, amely messze a legnagyobb Közép-Kelet-Európában - jegyezte meg a vezérigazgató hozzátéve, hogy légitársaságuk töretlenül növekszik: járataik az idén 3,5 millió utassal szállítanak többet, mint tavaly, 64 repülőgépük van, a 65.-et pénteken veszik át.


Váradi József szerint 2015 a bázisnyitáson túl is mérföldkő a légitársaság életében: a WizzAirt februárban bevezették a londoni tőzsdére, vállalatuk Európa ötödik legnagyobb légitársasága. A cég 2004 óta több mint százmillió utast szállított - emelte ki megjegyezve, hogy a korábbi Malév 50 év alatt nem érte el ezt az utasszámot.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere is mérföldkőnek nevezte a város életében a bázisrepülőtér megnyitását, amely jelentősen hozzájárul a térség gazdasági fejlesztéséhez. Hozzátette: a debreceni repülőtér fejlődése jól példázza a város 15-16 éves fejlesztési törekvését, hogy jelentős, elfogadható alternatívája legyen a fővárosnak. - A WizzAir jelenlétének, a bázisrepülőtér megnyitásának jelentős a gazdaságszervező és -fejlesztő hatása is - mondta.

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a bázisnyitással kijelenthető: ma már két első kategóriás nemzetközi repülőtere van Magyarországnak, a budapesti Liszt Ferenc repülőtér és a debreceni légikikötő. Szolgáltatási színvonalban mások mellett Kassával, Kolozsvárral, Temesvárral versenyez a debreceni repülőtér, s e téren is sok lehetőséget rejt a WizzAir debreceni bázisnyitása - fűzte hozzá a politikus.

A sajtótájékoztató idején Párizsból megérkezett az első bázisjárat Debrecenbe. A gép kora délután továbbindult Milánóba, majd onnan visszatérve este London Luton repülőterére és vissza a debreceni bázisrepülőtérre szállítja az utasokat. Csütörtökön reggel és este Londonba, délben Eindhovenbe, Pénteken pedig Brüsszelbe, Malmőbe és Londonba repül a bázisgép Debrecenből.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....