Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai
A nagyvárosi közlekedésben gyakran úgy érjük el a leggyorsabban vagy a legkényelmesebben a célunkat, ha a különböző közlekedési módokat kombináljuk. Például az agglomerációból beautózunk a város szélére, egy P+R parkolóban letesszük a kocsit, aztán metróval bemegyünk a belvárosba. A tágabb belvárosban viszont vannak olyan helyzetek, amikor csak egy-két kilométerre, esetleg pár megállónyi távolságra van dolgunk: gyalog nem indulunk neki, ahhoz messze van, közösségi közlekedéssel viszont aránytalanul sok idő lenne odajutni. Ilyenkor jól jön egy bicikli, ha pedig nincs sajátunk, akkor ott a közbringa, ami éjjel-nappal rendelkezésre áll.
Első ránézésre nem tűnik fel, de teljesen újak a biciklik (Fotó: BKK)
A budapesti közösségi kerékpáros szolgáltatás, a MOL Bubi 2014-ben indult, ám az évek során eljárt fölötte az idő: bonyolult volt a regisztráció, a kölcsönzés, a bicikli nehéz volt, mint egy tank, ráadásul a gumicukor-állagú tömör kerekek annyira lelassították a haladást, hogy az embernek a Margit hídról lefelé gurulva is tekerhetnékje támadt, mert úgy érezte, hogy még lejtőn is megáll a bicikli. De ez már a múlt, ugyanis a héten élesben is elindult a teljesen átalakult MOL Bubi. Új a rendszer és vadonatúj a bicikli is, lássuk a részleteket!
Milyen az új bicikli?
Kezdjük magával a biciklivel! Ránézésre nem sok változott, ugyanaz a feltűnő almazöld szín, de egy teljesen új kerékpárról van szó: 3 kilóval könnyebb, könnyebb vele haladni, gyorsabb, fordulékonyabb, és a tömör gumi helyett levegővel fújt, de defektvédett abronccsal van felszerelve. A három sebességes agyváltó éppen elég a budapesti terepviszonyokra, sebességrekordot megdönteni és hegyet mászni nem ezzel kell.
Sokkal könnyebb tekerni az bubit (Fotó: BKK)
Maradt a gumipókos kosár (eggyel több gumival) és az agydinamós világítás. Az új csengő mellett újdonság a mobiltelefon-tartó a kormányon, ami praktikus extra, ha dokkolót keresünk vagy egyszerűen csak navigációval közlekedünk. Ne feledd: kerékpározás közben tilos kézben tartott mobiltelefont használni!
Hogyan működik?
A bicikli mellett a teljes szolgáltatás és a kölcsönzés és megújult. Már nincs szükség személyes ügyintézésre, mindent el lehet intézni a MOL Bubi applikációból. A kerékpárok okoslakatot kaptak – ez tulajdonképpen egy távolról vezérelhető patkózár –, ezzel jóval egyszerűbb és gyorsabb a bringák kölcsönzése és visszaadása. De lássuk lépésről lépésre!
Mennyibe kerül?
A 30 napig érvényes havibérlet ára 500 forint, az éves bérlet pedig 5000 forintba kerül. Ez nem csak jóval olcsóbb, mint a korábbi díjszabás, de igen kedvező ajánlat, hogy kevesebb mint két vonaljegy árából kijön egy egész havi Bubi-bérlet. Ráadásul nincs kaució sem, mint korábban.
Bérlettel az első 30 perc tekerés minden alkalommal ingyenes. Ha ennél tovább használod a biciklit, akkor percenként 20 forintot kell fizetned. Annak viszont nincs akadálya, egy állomáson biciklit cserélj, ha közeledik az ingyenes időszak vége, de még használnád a bringát. Csak add le a régit, majd vegyél ki egy másikat, és már folytathatod is az utadat.
Beolvasod a QR-kódot a telefonoddal, és már nyílik is az okoslakat (Fotó: BKK)
Létezik bérlet nélküli, perc alapú használat is, ami 20 forintba kerül percenként, viszont ilyenkor nincs ingyenes fél óra. Bevalljuk őszintén, a Bubi jelenlegi bérletárai mellett ennek nem sok értelmét látjuk. Ha perc alapon tekerünk, akkor 25 perc elteltével kifizettünk 500 forintot, amennyiért már egy havibérletet kapunk.
A Mol Bubi az év minden napján, éjjel-nappal használható, környezetbarát, praktikus közlekedési eszköz a rövid városi utakhoz. Összesen 158 gyűjtőállomás és 1200 kerékpár áll rendelkezésre Budapesten. A teljesen megújult szolgáltatással pedig tényleg egyszerű és gyors közlekedési megoldást jelent a fővárosban.
Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!