Forma-1

Meghalt a Forma–1 legendás csapatfőnöke, Sir Frank Williams

2021.11.28.

Vasárnap délután szomorú hírt közölt a Williams-istálló: életének 79. évében elhunyt az alakulatot alapító, és azt hosszú évtizedekig kormányzó Frank Williams, a Forma–1 történetének egyik legsikeresebb csapatvezetője - írja az m4sport.hu.

Vasárnap délután a Williams család, majd a Williams-istálló rövid közleményben tudatta, elhunyt a Forma–1 történetének egyik legnagyobb legendája, Frank Williams, a csapat alapítója és kormányosa, aki a kezdetektől a tavalyi tulajdonosváltásig az istállóért, az istállóval dolgozott. Munkájának köszönhetően a Williams az F1 történetének egyik legsikeresebb csapatává vált.

A közlemény szövege szerint Williams pénteken került kórházba, majd vasárnap hunyt el családja körében. Ennél többet egyelőre nem közöltek, és minden barátot, kollégát arra kértek, tartsa tiszteletben család magánéletét ezekben a nehéz órákban.

„Frank igazi legenda volt, sportágunk ikonja. Halála egy korszak végét jelenti alakulatunk és az F1 számára is. Egyedülálló volt és igazi úttörő. A megpróbáltatások ellenére 16 világbajnoki címig vezette csapatunkat, ezzel pedig az egyik legsikeresebb alakulattá váltunk. Az érétkei, például a feddhetetlenség, a csapatmunka, a függetlenség, az elszántság továbbra is csapatunk alapvető ethoszát képezik majd. Az örökség a Williams név is, ami alatt büszkén versenyzünk” – fogalmazott a jelenlegi csapatfőnök, Jost Capito.

Williams 1977-ben alapította csapatát, miután hosszú ideig Forma–2-es és Forma–3-as autókat futtatott. Az istálló gyorsan felverekedte magát az F1 élmezőnyébe: 1979-ben megszerezték első győzelmüket, 1980-ban pedig már világbajnoki címet ünnepelhettek Alan Jones révén.

Később olyan nagyságokkal értek fel a csúcsra, mint Keke Rosberg, Nelson Piquet, Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill és Jacques Villeneuve.

Williamsnek a pályán kívül is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie, 1986-ban ugyanis a franciaországi Paul Ricard-pályához közel autóbalesetet szenvedett, melynek következtében tolószékbe kényszerült. Munkájában ez sem tudta megállítani és elhivatottságát sem törte le, ahogyan Ayrton Senna 1994-es tragédiája és a 2010-es évek pénzügyi nehézségei sem.

A csapat igazgatótanácsát 2012-ben hagyta el, csapatvezetői posztjáról viszont nem mondott le: a következő nyolc évben lányával, Claire Williamsszel közösen irányították az istállót. Az egyre növekvő költségek és kihívások miatt a család tavaly döntött úgy, hogy eladja az istállót.

„Ma reggel Claire Williams felhívott, hogy közölje velem azt a rendkívül szomorú hírt, hogy édesapja, Sir Frank Williams elhunyt” – fogalmazott a Forma–1 ügyvezetője, Stefano Domenicali a királykategória hivatalos oldalának közleményében. „Frank sportunk egyik igazi óriása volt. A pályán és azon kívül is minden nehézséggel megküzdött, hogy győztesen kerüljön ki a kihívásokból. Az F1-es család egyik legelismertebb és legszeretettebb tagját veszítettük el. Nagyon hiányozni fog. Az eredményei és a csodálatos személyisége örökre belevésődött az F1 örökségébe” – tette hozzá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....