elektromobilitás

A második legtöbb zöld rendszámot adták ki májusban

2024.06.11.

- A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint májusban 2677 gépkocsit láttak el világoszöld hatósági jelzéssel Magyarországon, ennél magasabb havi adatot mindössze egyszer, idén márciusban mutatott a statisztika, 2920 darabbal - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán kedden.

A tájékoztató szerint a tisztán elektromos járműveknél is az örökranglista ezüstérmese a május. Az 1881 darabos mutatót szintén csak a márciusi rekord előzi (2108). A zöld rendszámmal újonnan felszerelt gépjárművek közül a legerősebb hónapokban tízből hét tartozott a leginkább környezetbarát kategóriába, a kizárólag elektromos hajtásúak közé.

Kiemelik: az évtized elejéhez képest már hétszer több, 57 ezer tiszta és csendes e-autó közlekedik hazánkban. 2024-ben csúcsra jár az elektromos közlekedés terjedése, e szempontból februártól májusig, négy egymást követő hónapban jobb eredmények születtek, mint bármikor korábban. A látványos élénkülés nyilvánvaló módon a vállalatok e-autó beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel támogató programnak köszönhető. A jövő tavaszig elérhető kiíráson mostanáig mintegy 3100 cég igényelt összesen 14,4 milliárd forintot több mint 3700 klímakímélő gépjármű megvásárlásához.

Eddig több mint ezer pályázónak ítéltek meg összesen 4,7 milliárd forint állami hozzájárulást. A program jóvoltából márciusban Európában a második, áprilisban a negyedik legnagyobb arányú volt a tisztán elektromos flotta hazai bővülése - írták.

A jövő a zöldenergiáé az EM közleménye szerint. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésében és a tárolásában az otthonokban, az ipartelepeken és a gépkocsikban is. Az elektromos járművek levegőszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetőik számára működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

A kormány Zöld Busz Programja jóvoltából már 135 e-autóbusz közlekedik a budapesti agglomerációban és vidéki nagyvárosokban. A napokban bejelentett fejlemény, hogy a Klebelsberg Központ által elnyert, közel 2 milliárd forint támogatás révén huszonkilenc településen mintegy félszáz elektromos iskolabusz szolgálhatja majd a diákok kényelmét és szemléletformálását.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....