Afrika
Az amerikai Warren Buffett érdekeltségébe tartozó, Komáromban elektromos buszokat gyártó BYD vezetői december elején gyárépítésről írtak alá szándéknyilatkozatot Marokkóban. Az Észak-Afrikai Szilícium-völgyben (Mohamed VI. Tanger Tech City) ötven hektáros területen tervezett üzemben elektromos személyautókat, buszokat és teherautókat is gyártanak majd. A termelést már jövőre megkezdi az új gyár, amely első körben 2500 dolgozót alkalmaz.
Miért éppen Marokkó?
Tanger kiváló infrastruktúrával rendelkezik, a Renault is ott működteti egyik gyárát (Dokker, Lodgy és Sandero modelleket szerelnek össze), a másik Casablancában (Logan és Sandero) található. A Renault, amely idén adta át a Marokkóban készült egymilliomodik autóját - tavasszal jelentette be, hogy 1,04 milliárd dollárt fektet be az országba az elkövetkező években. A PSA 2019-ben kezdi meg a termelést a tengerparti Kenitrában, a gyárat 630 millió dollárból húzzák fel. Szintén elektromosbusz-gyártásba kezdett a kínai Yangtse is, amely 110 millió dollárt fektet tangeri létesítményébe. 2021 előtt újabb autógyártó érkezhet az országba - erről az illetékes állami vezetők nyilatkoztak a helyi sajtóban. A cél, hogy 2025-re évi egymillió autó készüljön az afrikai országban, amivel Marokkó belépne a világ 15 legfontosabb autóipari nagyhatalma közé.
Marokkó azóta vált vonzóvá az autóipari gyártóknak és beszállítóknak, hogy 2000-től szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek az Európai Unióval. Igen kedvezőek a vállalati adók, a tangeri kikötő kapacitásai egyelőre kimeríthetetlenek, Tanger és Casablanca között nagysebességű vasutat adnak át jövőre, a gazdasági és a politikai rendszer stabil, a munkaerő pedig igen olcsó. Az átlag marokkói munkabér kevesebb mint 400 euró, míg egy pár tengeri mérfölddel odébb, Spanyolországban ugyanazért a munkáért dolgozó átlagban kétezer eurót keres.
Agresszív területfoglalás
A BYD idén kezdett agresszív expanzióba, áprilisban nyitotta meg 20 millió euró beruházással felépített komáromi gyárát, ahol évente mintegy négyszáz elektromos buszt gyártanak az európai piacra. A vállalat márciusban bejelentette, hogy Franciaországban is gyárat építenek, ahol szintén elektromos buszokat szerelnek össze, erre a beruházásra 10 millió eurót költenek a kínaiak. A gyár 2018 első felében kezd termelni, az éves kapacitása kétszáz busz. Szintén idén kezdte meg együttműködését a BYD és a brit ADL, ennek keretében már elektromos buszok közlekednek Liverpool és London utcáin. A szórásból Észak-Amerika sem maradhat ki, novemberben jelentették be, hogy a kanadai Ontarióban is összeszerelő üzemet épít a BYD, ahol elektromos kisteherautókat és szemeteskocsikat gyártanak. Kaliforniában már működik a vállalatnak egy elektromosbusz-gyára. Nagy kérdés, hogy a BYD mikor kezdi meg személyautók exportját Európába? Korábban többször is felvetetették a BYD különböző vezetői, hogy Európa meghódítása a cél, de mindeddig nem készült olyan BYD személyautó, amely alkalmas lett volna a bevezetésre. Mindenesetre a marokkói piacon hamarosan megjelennek a helyben gyártott elektromos BYD-ek.
Jönnek az olaszok és az amerikaiak
A gyártók mellett a beszállítók is igen aktívak Marokkóban, a Fiat Chrysler leányvállalata, a Magnetti Marelli 2019-től termelő 37 millió eurós lengéscsillapító-gyárat jelentett be szeptember végén. A Marelli a második olasz gyár, amelyik letelepszik Tangerben, a Sogefi 10 millió eurós befektetéssel épülő gyárában 2018-tól légszűrő berendezések hagyják el a szerelőszalagot.
Jelen van az országban a Delphi (három gyárában 12 ezer dolgozót foglalkoztat), a Denso, a Saint-Gobain, a Lear, a Leoni, a Faurecia és a Visteon is. A francia Faurecia a nyáron a salei ülésgyártó üzemének avatásán jelentette be, hogy megépíti a harmadik gyárát is. Kenitrában a PSA-csoport számára készítenek majd autóbelsőket és emisszió felügyeleti alkatrészeket.
A felsoroltak mellett Marokkóban tervez gyártani a japán JTEKT (kormányművek), az amerikai Nexteer Automotive (kormányművek és hajtási rendszerek), a szintén amerikai székhelyű Varroc Lighting és a kanadai Linamar, amely 280 millió dollárt ruház be a casablancai motoralkatrészeket előállító üzemébe.
Biró Csongor