sportautó

Már csak ez hiányzott: szétbarkácsolt hibrid

2020.09.19.

Miközben Rolls-Royce-okat és Trabantokat is elektromos hajtásúra építenek át, vannak megszállottak, akik ennél is merészebb projektekbe vágnak.

Szembe ment a trenddel a sportkocsi és versenyautó specialista Gabura Racing Team, melyet jól ismernek az motorsport rajongók itthon és külföldön is. Elkészült a hipersportkocsi visszafordított változata is, melyből kidobták a villanymotorokat és benzinest építettek bele, vagyis a Gabura Racing Technologies GmbH áramtalanította a BMW i8-as EV-t.

A 2009-ben bemutatott BMW Vision EfficientDynamics villanyautót öt évvel később i8-as jelzéssel dobták piacra ötvenmillió forintos áron. A látványos i8-as eredeti változatából napjainkig húszezernél több kelt el. Népszerűségét nem csak ikonikussá vált formájának, hanem műszaki megoldásának is köszönheti, hiszen elektromos rendszerének töltésébe egy kisebb benzinmotor is besegít.

Lehet ezt még fokozni

Jóval drágább és erősebb lett a teljesen benzinessé alakított változat, melyet a lapos orr-részbe préselt BMW M5/M6-os 4,4 literes, bi-turbó V8-as motor hajt. A bajorok almárkájának sportmodelljében még szaporították is az eredetileg 560 lóerőnyi ménest, melynek teljesítménye hatfokozatú szekvenciális sebességváltón át jut a hátsó kerekekhez.

Az S63B44T0 kódjelű erőforrás a programozható LifeRacing motorsportos vezérlő-elektronikával hétszáz lóerős lett, alig változott a karosszéria, kicsit szélesebbek lettek a sárvédők, és benzinmotorra utal az eredetileg villamos hajtású BMW i8-as sportkocsi két titán kipufogócsöve.

Mert ugye a többség a formába szerelmes és nem a hajtóműbe.

A Gabura Racing Technologies GmbH olyan pályagépet épített, amelyik rendszámot kaphat, tehát közúti közlekedésre is alkalmas, mindezt 800 ezer euróért. Az exkluzivitás érdekében a darabszámot százban limitálták.

Ideális alap

A mindössze Cw 0,26-os légellenállási tényezőjű, vagyis aerodinamikailag kiváló karosszéria mellett a a könnyűszerkezetes építési mód is jó alapot jelentett az átépítésre: az alumínium vázszerkezetnek és a szénszálerősítésű műanyagból készült utascellának köszönhetően az autó önsúlya 1485 kg. A BMW i8-as sportkocsi 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, előzési rugalmassága pedig még jobb: nyolcvanról 2,6 másodperc alatt gyorsul 120 km/órára, csúcssebessége pedig elektronikusan korlátozott 250 km/óra. Vagyis ideális kiindulási alap és megfelelő donor egy még szuperebb sportkocsihoz.

Az innovatív hajtásrendszert 170 kW/231 lóerős és 320 Nm forgatónyomatékú, 1,5 literes, háromhengeres, turbófeltöltésű benzinmotor és 96 kW/131 lóerős és 250 Nm forgatónyomatékú villanymotor, továbbá a 7,1 kWh kapacitású, nagyfeszültségű (355 V) lítium-ion akkumulátor alkotja. Az elektromos motor az orr-részben kapott helyet és kétfokozatú automataváltón keresztül az első kerekeket hajtja, míg az utastér mögött beépített belső égésű motor hatfokozatú automataváltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja, így a hibrid-rendszer 362 lóerős összteljesítménye mind a négy keréken keresztül, egyfajta virtuális összkerékhajtással jut talajra.

Maximális töltöttsége esetén a plug-in hibrid sportkocsi 37 kilométert képes megtenni saját akkumulátorával, de 120 km/órás sebességig a gyorsításba is besegít. ani tisztán elektromos hajtással – üzemanyagfogyasztás és károsanyag-kibocsátás nélkül. Ezt figyelembe véve a BMW i8-as laboratóriumi átlagfogyasztása 2,1 l/100 km. A lemerült akkumulátor teljes feltöltése hálózati csatlakozóról kevesebb, mint három órát igényel. Szériafelszerelésként 37, feláras opcióként pedig 42 literes az üzemanyagtank, így a kombinált hatótávolság 440, illetve 600 km lehet.

Ikonhoz nyúlni tabu?

Sokáig senki nem is mert hozzányúlni és csak néhány plusz légterelővel próbálkoztak a tuningcégek. Nem így a Gabura, mely az orr-részbe préselte a BMW M5/M6-os 4,4 literes, bi-turbó V8-asát, mely eredetileg 560 lóerőt és 680 Nm-t teljesített. Ám ezzel nem elégedtek meg és az S63B44T0 kódjelű erőforrás a teljesen programozható LifeRacing motorsportos vezérlő-elektronikával hétszáz lóerős lett. A cég többek között a rali-világbajnokságban (WRC), a hosszú távú megbízhatósági világbajnokságban (WEC), a LeMans- sorozatban és GP3- bajnokságban szerzett hírnevet. Ehhez jöttek még az egyedi szívócsatornák, a nagy teljesítményű hűtőrendszer, a szárazkarteres kenés és titán kipufogórendszer.

Nagyobb légszomj

As tengelyek közötti ideális súlyelosztás elérésére a motor előre, a hatfokozatú szekvenciális sebességváltó pedig a hátsó tengely elé került, ahogy az üzemanyagtartály, az olajtank és az akkumulátor is. A GRT V8i pálya-versenyzésből származó felfüggesztéseket kapott térhálós első/hátsó segédváz-kerettel, uniball gömbcsuklókkal, motorsportos rugókkal/lengéscsillapítókkal és széles tartományban állítható futómű-geometriával. A nagyobb kerekek mögé az R5- kategóriás raliautókban is alkalmazott AP Racing fékrendszert építettek, motorsportos blokkolásgátlóval.

A motor hűtése és levegő-igénye, valamint az autó szélesítése miatt csak a két ajtó, a tetőpanel és az A-oszloptól a hátsó részéig futó tetőív maradt eredeti. A GRT V8i agresszívabb kialakítású orrkötényt kapott, nagyméretű légbeömlő nyílásokkal és nyitott BMW vesével, valamint és a gépháztetőre erős domborítás került. Az első és hátsó sárvédő szélesebb lett, ezért a küszöb-elemeket is át kellett tervezni, hátulról két titán kipufogócsőről ismerhető fel az autó.

Erőátviteli sportspecialista

Egyedi sebességváltók, differenciálművek, alkatrészek tervezése, tesztelése, gyártása a modern és oldtimer járművekbe egyaránt szerepel a Gabura Motorsport profiljában. A cég a kilencvenes évek második felétől kötelezte el magát az autósport és a mechanikai tuningok, fejlesztések irányában. A 2000-es években a ralisportban szerzett tapasztalatokra építve utcai gépjárművek átalakítása és profi versenyautók fejlesztésén dolgoznak, de szakavatott mesterei oldtimer és veterán motorok, hajtásláncok felújításában. Fő profiljuk továbbra is az autósport, több rali, ralicross és drift bajnok motor és erőátviteli rendszer került ki műhelyükből.

 

 



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....