MGE

Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének sajtótájékoztatója 2014 – Lassú, de biztos a növekedés

2014.01.08.

Az évente megrendezett eseménynek idén a MÜPA Bohém Étterme adott helyet, ahol az egyesület tagjainak és partnereinek részvétele mellett a hazai újságíró gárda jelenlétében került áttekintésre az európai és itthoni gépjárműpiac előző évi teljesítménye.

Szerző: Horváth Miklós

Erdélyi Péternek, az Egyesület elnökének rövid bevezetőjét követően a válság által legkevésbé érintett kategória eredményeivel indított Dér Péter elnökségi tag. Tájékoztatójában kifejtette, hogy a válság az Unió 27 országának piacán és köztük Magyarországon is csak mérsékelten vetette vissza a nagy haszonjárművek és buszok eladási volumenét. A számok valóban irigylésre méltók, és kellő alapot képeznek a szegmens által érintett forgalmazók optimizmusához, mivel a 2007-es 420 ezer darabos eladáshoz képest 2012-ben 300 ezer darab teherautó és busz került eladásra a tagállamokban. Ilyen csekély mértékű zsugorodással a motorkerékpárok és személyautók importőrei maximálisan elégedettek lennének, mindenesetre azzal is elégedettek jelen pillanatban, hogy a csökkenő tendencia megállt, és elindultak felfelé a mutatók.

Balról jobbra: Knezsik István - ANK elnöke, Szloboda Tamás - MGE elnökségi tag, Erdélyi Péter - MGE elnök, Dér Péter - MGE elnökségi tag

Magyarországon tehát a 3,5 tonna feletti járművek piacán 4986 darab tehergépjármű eladását rögzítette a Datahouse, aminek közel 40 százalékát (1991 darabot) az utolsó negyedévben adták el. Ezáltal egy majdnem 20 százalékos növekedésről adhatunk számot, hiszen a 2012-es statisztika szerint kb. 4000 járművet értékesítettek hazánkban. Ehhez képest az idei majdnem ötezer darabos végeredmény abszolút biztató, de a képet jócskán beárnyékolja az egyes kategóriák bontása. A 2014. január elsejétől kötelező érvényű Euro 6 normarendszer bevezetése a vállalatok nagy részét arra ösztönözte, hogy az év utolsó negyedében megvásárolják a még készleten lévő Euro 5-ös motorokkal szerelt teherautókat. Továbbá ezt az év végi hajrát nagymértékben fokozta az új modellek megjelenése miatti készlet kisöprő akciók sokasága. A szokatlan vagy szélsőséges piaci magatartást bizonyítja, hogy a 16 tonna feletti szegmens képezi a teljes eladás több mint 90 százalékát (4543 darab). A prezentáció végén szóba került a hazai kamionforgalmazó cégek szakszervizeinek helyzete is, ugyanis a multinacionális fuvarozó cégek által egy sajátos helyzet uralkodik ma Magyarországon. Az itt megvásárolt nyerges vontató terv szerinti és rendkívüli (váratlan) szervizellátása sok esetben külföldön történik, ezáltal az eladásban megszerzett előny nem feltétlen juttatja a márka szervizhálózatát plusz forgalomhoz, ami cégszinten számottevő bevételkiesést jelent.

Az személyszállító buszok esetében a 432 darabos eladásnak köszönhetően a 2013-as év rekordévnek számít a tavalyi 54 darabos és a tavalyelőtti 152 darabos volumenhez képest. A teljes populációról szóló jelentésből kiderült, hogy összesen 14 ezer darab jármű van hazánkban buszként regisztrálva, aminek jelentős hányada 12 méteresnél hosszabb (11 800 db). A Volánoknál üzemelő 6700 busz átlag életkora 12 év, a BKK esetében (1900 darab) 18 év. A 2014-es évre vonatkozó prognózis helyén a buszok esetében egy nagy kérdőjel szerepelt, ami jelentheti azt is, hogy az előző év bő termését követően szűk esztendő következik.

Szloboda Tamás elnökségi tag a motorkerékpáros szekció előadójaként annak ellenére, hogy a kétkerekűek piacát a válság legsúlyosabb területeként vezette fel, 5,4 százalékos növekedésről adott számot. Számszerűsítve mindezt 1895 darab új motor regisztrációjára került sor Magyarországon 2013-ban, miközben a Kymco, a Rieju és Tauris márkák importőrei befejezték működésüket hazánkban. A Datahouse jelentése szerint jelenleg 153 ezer darab regisztrált motorkerékpár van tulajdonosi kézben és ez az állomány folyamatosan nő. A problémát a külföldről behozott motorok jelentik az előadó szerint, mivel átlag életkoruk 14 év – ez a magyarországi 18 éves átlagnál persze jobb – de műszaki állapotuk rendkívül elhanyagolt, és segédmotorok esetében továbbra sincs regisztrációs kötelezettség. Első forgalomba helyezések alapján szárnyal a használtpiac, ugyanis tavaly háromszor annyi (5602 darab) használtmotor került forgalomba helyezésre, mint új. A szalonokban vásárolt null kilométeres motorok esetében viszont javuló tendencia kezd kirajzolódik a motorozási szokásokat illetően. A vásárlók 70 százaléka ABS-szel felszerelt motor mellett teszi le a voksát, valamint egyre népszerűbbek a technikai újdonságok, melyek a biztonságot és a motorozási élményt is nagymértékben befolyásolják (DCT, kipörgésgátló, stb). Az előző évhez képest az A2 jogosítvánnyal vezethető motorok aránya 27 százalékkal nőtt, ezzel párhuzamosan pedig a 125 köbcentis robogók piaci részesedése 24-ről 17 százalékra csökkent. A legkeresettebb kategória a túra-enduró volt, előző évben 15 százalékos piaci részesedése 6 százalékkal növekedett.

 Ebben a kategóriában olyan motorokat jegyeznek, mint például a Suzuki DL650, Honda NC 700X, BMW R 1200 GS és társaik. A jövőt illető tervek szerint 5 százalékos növekedésben reménykednek az importőrök, ami szerény 2000 darab motor eladását jelenti, de továbbra is lobbiznak a motorok regisztrációs adójának csökkentéséért, talán ez is hozhat valamit a konyhára. Egyébként a jelenlegi szabályozás mellett egy 4 millió forint értékű, 1400 köbcentis személyautó regadója kevesebb, mint egy félmilliót érő 125 ccm-es robogóé. Ha az alábbi javaslatot elfogadná az illetékes tárca, akkor az említett hengerűrtartalmú robogó regadója 95 ezer forint helyett csak 20 ezer forint lenne és teljes vételár 10 százalékos csökkentését eredményezné.

Személyautók és kishaszonjárművek tekintetében Erdélyi Péter ismertette a hazai és Uniós eredményeket. Az Unió 27 tagállamának LCV piaci összesítése csak a 2012-es évre vonatkozólag állt rendelkezésre, amiből kiderült, hogy az két évvel ezelőtti 1 400 000 darabos volumen az 1997-es szintre esett vissza. Magyarország tekintetében már rendelkezésre állt a 2013-as összesítés, miszerint a 11 500 darab eladással 50 százalékot meghaladó a visszaesés mértéke 2007-hez képest, és ezzel az eredménnyel a 19 évvel ezelőtti teljesítményhez állunk a legközelebb.

Új- és használtautók hazai importjának áttekintése hasonló tendenciát mutatott, mint a motoroké, annyi különbséggel, hogy a használtautók behozatala csupán 15 ezerrel haladta meg az újautók 56 ezres importját, így nem háromszoros, hanem csak 27 százalékos az eltérés. A teljes import vagy első forgalomba helyezés 2013-as volumene ezáltal 127 ezerre gyarapodott a tavalyi 106 ezerhez képest. A használt import személyautók korcsoport szerinti megoszlása azt mutatja, hogy jelentős mértékben megemelkedett általuk a hazai autópark átlagéletkora az elmúlt 4-5 évben, és ennek hátterében vélhetően az egyéni vásárlók finanszírozástól való eltávolodása áll. Sajnos a másodkézből, készpénzért megszerzett járművek, ha esztétikailag jó állapotúak is, korszerűtlen motorjaikkal és ismeretlen tulajdonosi és szerviz hátterükkel hosszútávon előnytelenné válnak egyrészt a tulajdonos számára, másrészt a környezetvédelem és a gazdaság számára is – fejtette ki Erdélyi Péter. A szemléltető példa legyen a 2008-as használt személygépkocsik életkor szerinti megoszlása, miszerint a teljes gépjárműállomány 5 százaléka volt 11-15 éves, 3 százaléka pedig 15 évesnél idősebb. A négy évvel későbbi statisztika szerint (2012-ben) a 11-15 éves autók a teljes állomány 34 százalékát képezték, a 15 évesnél idősebbek pedig 21 százalékra emelkedtek. Az MGE álláspontja szerint az újautó eladások fellendítésének kulcsfontosságú összetevője a finanszírozási ajánlatok kedvezőbbé tétele.

Bemutatásra került a hivatalos márkaszervizek „Értünk Hozzá” kampánya is, amivel azt az üzenetet kívánják célba juttatni, hogy a márkaszervizek dolgozói nemcsak a saját tudásukra és tapasztalataikra támaszkodnak, hanem az adott márka teljes ismeretanyaga és eszköztára a rendelkezésükre áll. A mindenkori ügyfélérdek szem előtt tartása mellett a kampányhoz csatlakozott márkaszervizek garanciát vállalnak arra, hogy a javítás minden részletében legális és szakszerű.

Az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István a fentieket kiegészítve ismertette az ANK és az MGE közös tevékenységét, amit röviden két tézissel vezetett fel beszédében: „Egyenlő pályán, egyenlő esélyeket”, és „aki útnak indul, az célba is érkezzen”. Ezek után kerültek kifejtésre a feketegazdaság visszaszorítására tett lépések, a legális szakma versenyképességére irányuló törekvések, valamint a jogbiztonság és a közlekedésbiztonság javításának szükségessége.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....