utánpótlás
Nem volt jó ez sem
Nem egy olyan év volt, amire jó érzés lesz visszaemlékezni. Sajnos a válság nem hogy begyűúrűzött, hanem egyre inkább érezteti hatását akár mindennapi életünkben is. Nincs ez jól, mert mi dolgozni ugyanannyit dolgozunk, vagy legalábbis az én ismeretségi körömben nem vettem észre, hogy bárki is letette volna a lantot. A gond viszont azzal van, amikor eltűnik a munkákért kapott ellenérték (pénz) vásárlóereje, mert láthatjuk, hogy kevesebb dolgot lehet belepakolni a kosárba, és persze mindazt sokkal drágábban. Nem sok jó látok a következő évre sem, főleg annak tudatában, hogy az utolsó negyedévben sorra jelentek meg a hírek arról, hogy elemi problémákkal küzd az európai járműgyártás szinte minden masztodonja. Hazánk is nagyon komoly jármű, és alkatrész előállító bázis, és ha akadozik a piacon a kényes egyensúly, tehát kevesebb autó kell, mint amennyit megtermelnek, akkor az beindíthat egy láncreakciót. Én csak remélni merem, hogy még koránt sincs minden veszve, és képesek megrázni magukat azok, akiknek a döntéseitől függhet az autós kontinens, azaz Európa, és persze hazánk jövője.
Amire jó visszaemlékezni
Jöjjenek a számok, és a kedvenc cikkek. Nagy kedvencem a Mesteremberek rovatom, ahol időről időre, egy olyan mesterséget mutatok be, ami szorosan kapcsolódik a járművekhez. Idén a mára eltűnőfélben lévő szakma jeles képviselőjéhez Hell Ferenc esztergályos mesterhez látogattam, aki kilencven évéhez közeledve is felveszi a munkásruhát, és beindítja imádott gépét. Egy nagyon érdekes életút bontakozott ki azon a délutánon, mikor vendégül látott, ebből pedig egy több részes interjúsorozat született. Megfogadom, hogy ez a szívemnek oly kedves rovat nem vész a feledés homályába, 2025-ben is tervezek még látogatásokat az iparos mesterekhez. De hogy hová is pontosan? Az egyelőre még maradjon titokban.
Akiknek a jármű az élete
Idén több lehetőségem is volt arra, hogy kipróbáljak egy szakmát, egy hivatást, ami a közlekedéssel, és egy minden tekintetben "magasabb" járműkategóriával jár. Ezekre már nem elegendő az úrvezetői jogsi. Voltam buszsofőr, vagy dolgoztam kukásautón is. Miért volt ez jó nekem? Mert megírhattam belőle olyan anyagokat, amikkel egy kicsit edukáltam a hétköznapi autósokat, hogy változtassanak hozzáállásukon az ilyen járművekkel, vagy járművezetőkkel szemben. Ők a munkájukat végzik, és a lehető legmagasabb szinten áll a járműkezelői képességük. Utasokat szállítanak, vagy elviszik a szemetet, tehát ÉRTÜNK vannak az utakon. Tiszteletet, és figyelmet követlenek, és ha egy mód van rá, akkor előzékenységet is, mivel méreteikből adódóan egy hétköznapi autósnak sokkal könnyebb alkalmazkodni hozzájuk. Ez egy más világ, és csodálom ezeket a sofőröket, hogy a folyton romló közlekedési morálban is emberként tudnak viselkedni, és higgadt fejjel végzik munkájukat. Ha érdekli, vagy nem találkozott vele, akkor itt, és itt olvashat róluk.
HangZóna
Az Autószektor Podcast csatornája jövőre már a harmadik évét kezdi. Minden héten, csütörtökön este nyolc órakor új tartalommal, és platformon jelentkezünk olvasóinknál. Az a jó az ilyen beszélgetésben, hogy rövidek: átlagosan 20 percesek, tehát egy pesti átlagos utazási időben meghallgatható egy-egy rész. Illetve sokszor van lehetőség más szemszögből, interaktívabb formában is kibontani, megbeszélni egy témát. Egyszóval nagyon egyszerűen fogyasztható, és izgalmas csatorna. Az, hogy népszerűsége növekszik a hallgatottsági adatokból is látható, és egy-egy adás kiugró hallgatottságot produkált. Mivel évzáró topik, így evidens, hogy az idei leghallgatottabb adást kerestem, és ha jól olvastam a statisztikákat, akkor kijelenthetem, hogy három dolog érdekli az embereket: a használt autó, az üzemanyag, és a motorok. Legalábbis a legnépszerűbb rovataink Rusznák András igazságügyi jármű szakértő rovata, akivel minden hónapban egy érdekes használtautó átvizsgálásáról beszélgetünk. Grád Ottó a MÁSZ főtitkára időről-időre elhozza a legfrissebb híreket az üzemanyag piac aktuális trendjeiről, hazánkból pedig a legfontosabb árváltozásasokat, és megjósoljuk a jövőt is, hogy milyen irányban változik a hazai üzemanyagpiac. Úgy tűnik, ez is kiemelten érdekli olvasóinkat. Emellett ami számomra is meglepő volt, az a motorkerékpáros témák hallgatottsága, ezek szerint a motorosok -főleg most, a holtszezonban ráérnek meghallgatni mindent, ami a kétkerekűek világából érkezik, addig is telik a fránya tél. A leghallgatottabb adás a „bye-bye 125/50”, azaz a mérőpados ellenőrzés volt, mert a nagysikerű akciót idén is megszervezték, és elég sok szabályszegő akadt fenn. Itt hallgathatja vissza.
A csatornát jövőre is ugyanezzel a lendülettel próbálom tovább vinni, és a megszokott hangok mellé izgalmas, új témákat, és érdekes emberek mikrofon mögé ültetni. De itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ahogy eddig is, ezen túl is várom témajavaslataikat a hangzona@autoszektor.hu email címünkre.
Cikkeimből szemezgettem
Írtam mindent, ami jött. Idén talán kevesebbet a motorkerékpárokról, robogókról. De mivel magam is érintett vagyok a szerkesztőségben egyedüliként, így szívügyem ez a kategória, vállamra vettem, és jövőre is szeretnék majd foglalkozni vele. Téma van, hiszen nyakunkon a KRESZ módosítás. Fogynak a 125-ös robogók, és persze népszerű a motorozás is, szóval a hazai piac sajátosságai is bőven szolgáltatnak majd témát a 2025-os évre is. Másik vesszőparipám a figyelmetlenség, mamlaszság, és nemtörődömség. Ez a hármas, amivel a leggyakrabban találkozom napi közlekedésem során. Már most jelzem, hogy megint írni fogok egy cikket azzal kapcsolatban, hogy várakozó gépjármű ne használja a tompított fényszórót, mert ezzel megzavarja a gyalogost, autóst, tehát mindenki mást, aki az utakon van. Váltson HELYZET jelzőre, ahogy a nevében is szerepel. Érdekesség, hogy közel 16.000-en olvasták ezt a cikkemet, ami mindenképpen visszaigazolás arra, hogy bizonyos időközönként jók ezek az edukációs, ventillációs megnyilvánulásaim. De írok majd a jövőben is az agresszióról, ami még mindig begyűrűzik hétköznapjainkba, és sokak fejében él az a téveszme, hogy a stresszlevezetés legjobb módja, ha egy autós leordíthatja a kerékpárost, mert ő a magasabb kategóriás járműben ül? Vagy egy gyalogos figyelemre inthet egy robogós, aki szólni mert azért, mert egy autós majdnem elgázolta? Ezekre a napi problémákra a legjobb megoldás, ha beszélünk róla, kitárgyaljuk. Ahogy olvasói kommentekben olvashattam, nem csak az én életemben fordul elő ilyen, hanem nagyon sokan megtapasztaljuk a többi közlekedő részéről a kisebb-nagyobb szabályszegéseket. Lesz tehát téma jövőre is. Másik nagy kedvenc rovat a balesetmeglőzés, itt szintén állandó vendéget köszönthetek Soltész Bálint rendőrségi szóvivő személyében. Azokat a rendőrségi akciókat, amiket egy-egy Podcast adásban elmesél, megbeszéljük, értékeljük, általában cikk formájában is megírom, mert mindig érkezik olyan reakció, hogy igény van nem csak hallgatni, hanem olvasni is. Hiába, törzsolvasóim közül sokan ragaszkodnak a megszokott felülethez, nálunk nehezebb, vagy egyáltalán nem működik az átállás az újabb felületekre. De jól is van ez így, és amíg tudom, igyekszem őket is kiszolgálni azon a felületen, ahol nekik a legkényelmesebb a tartalom fogyasztás.
Végszó gyanánt
Köszönöm olvasóimnak azt, hogy ebben az évben is megtiszteltek figyelmükkel, köszönöm, ha hangot adtak véleményüknek, legyen az pozitív, vagy negatív. Minden észrevételre nyitott, nyitottak vagyunk, egy fontos kérés mellett, hogy azt minden esetben kulturált formában nyilvánítsák ki! Magyaráznom sem kell, hogy miért. Végül örülök, hogy idén is volt pénzem benzinre, és égethettem sokszor cél nélkül. Tudom, megvetendő, üldözendő dolog az élvezeti autózás, vagy motorozás. De ennek ellenére büszkén vállalom, és nem vagyok egyedül! Mert én tudom, hogy vagyunk még páran, akiknek ez az igazi dopamin, már-már drog, amikor egy belsőégésű motor beindul, amikor énekel, és mi lehetünk a kórusban a hangmesterek, ahol a jobb láb dirigál. Találkozzunk a benzingőzös 2025-ben is itt az Autószektor „hasábjain”. Jó egészséget, és balesetmentes közlekedést kívánok kedves olvasóimnak!