virtuális Forma-1

Ma este indul a Virtuális GP három fordulós sorozata

2021.01.31.

Tavaly a COVID új helyzetbe kényszerítette az F1-es döntéshozókat, akik szép lassan beterelték a Forma-1-es versenyzők nagy részét a virtuális térbe, hogy így szolgáljanak némi szórakoztató tartalommal a nagyérdeműnek - írja az m4sport.hu.

A profi sorozat mellett idén is lesz egy Virtuális GP sorozat, mely mindösszesen három fordulóból áll majd és vasárnap este 19:00-kor veszi kezdetét az osztrák pályán.

A Virtuális Osztrák Nagydíj első fele egy egykörös kvalifikációból és egy ötkörös sprint futamból áll majd. Ezeken az eseményeken a profi esportolók vesznek részt, vagyis Berenay Dani is ott lesz a „kezdőcsapatban”.

A sprintfutam végeredménye dönti el a „fő futam” rajtsorrendjét, vagyis Daniék döntik el például, hogy hová sorakozhatnak majd fel az alfások versenyzői. Ezen a versenyen már F1-es versenyzők is részt vesznek. A Williamsnél például George Russell és Nicholas Latifi ül a PlaySeat-ben, vagyis az éles versenyzők. De „itt lesz”, Alexander Albon, Anthony Davidson, Stoffel Vandoorne és Vitantonio Liuzzi is.

A versenytáv 50%-át teljesítik az est fő eseményén a résztvevők. A versenyeket az F1.com hivatalos online platformjain lehet majd figyelemmel követni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
Télen kell kabriót, és motort venni! Tartja az ősi bölcsesség. Amiben van is ráció, hiszen a....
2025.02.15
A német gyártó egy rózsával borított elektromos hot hatch-et állított ki Londonban a szerelem....
2025.02.15
1,4 milliárd dolláros adótörvény miatt – írja az orf.at.   ..
2025.02.15
A bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb olyan járműflottájával rendelkezik, amelynek tagjai OTA....
2025.02.15
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi....
2025.02.15
Divatos, látványos kütyük nélkül is hozza a jövő élménydús, könnyed vezetési élményét az Ioniq 5,....
2025.02.15
A Carlos Sainz-ot is a soraiban tudó brit istálló új néven folytatja 2025-től. ..
2025.02.15
A japán tuningcégek által már korábban felfedezett Hiace-hez már a gyári GR Sport kínálatából is....
2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....