repülő autók

Levegőbe emelkedett a Toyota SkyDrive repülő autója

2020.08.31.

Augusztus utolsó hetében sikeres próbarepülést hajtott végre a Toyota által támogatott SkyDrive autonóm repülő autója, az SD-03 prototípus.

Amikor a Toyota mérnökei 2012-ben elhatározták, hogy szabadidejükben megterveznek és megépítenek egy repülő autót, aligha gondolták, hogy az évtized végére egy több millió dolláros költségvetésű program keretében nyilvános tesztrepülést hajtanak végre Tokióban.

A Cartivator projekt 2017-ig gyakorlatilag non-profit hobbiklubként működött, amelyben az említett Toyota-szakemberek mellett egyéb vállalatok más szakterületeken dolgozó munkatársai is részt vettek, hétvégéről hétvégére fejlesztve a prototípust. Aztán amikor a Toyota csoport 15 vállalata jelentős anyagi támogatást biztosított a Cartivator projektnek, felgyorsultak az események: létrehozták a SkyDrive vállalatot, amelyre az elmúlt években egyre több befektető figyelt fel.

Miután a cég szűk fél évvel ezelőtt Japánban először pilóta-irányítású, többrotoros repülő szerkezettel hajtott végre sikeres tesztrepülést, most bemutatták és ki is próbálták a következő generációs, kecsesebb SD-03 prototípust. A négy méter hosszú és ugyanolyan széles jármű magassága két méter, mind a négy sarkában két-két ellentétes irányban forgó, tokozott forgószárny gondoskodik az együléses szerkezet függőleges és vízszintes síkok mentén történő mozgatásáról. Minden egyes forgószárnyat saját villanymotor hajt; ezt a konstrukciót elsősorban biztonsági megfontolásból választották.

A tesztrepülésre augusztus 25-én, a Toyota központi tesztpályáján került sor. Az autógyártó K+F központjához tartozó, tízezer négyzetméter alapterületű létesítményben a kora esti órákban emelkedett a levegőbe az együléses szerkezet, majd mintegy négyperces repülés után biztonságosan földet ért. A fejlesztők a biztonság kedvéért tesztpilótával együtt küldték fel a prototípust, ám végül nem kellett közbeavatkoznia: a repülő autó önvezető számítógépe tökéletesen kézben tartotta a repülés teljes folyamatát.

A SkyDrive SD-03 a világ legkisebb eVTOL (elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes) repülőgépe, összhangban a fejlesztők eredeti elképzeléseivel. „Minél nagyobbak és erősebbek a forgószárnyak, annál lomhábban reagálnak a gázparancsokra, és annál nehezebb pontosan szabályozni a repülő autó irányát és magasságát” – fejtette ki egy korábban adott interjújában Ryutaro Mori, a cég igazgatótanácsának tagja és társalapítója.

Abban is egyetértettek a kezdetektől, hogy a repülő autó irányítását fejlett autonóm szoftverekre kell bízni. „Még ha kezdetben ül is pilóta a vezetőülésben, a félautonóm vezérlés folyamatos támogatásban részesíti majd” – magyarázta annak idején Ryutaro Mori, hozzátéve, hogy a repülő autó ettől még nem lesz unalmas szerkezet: „Készülnek majd olyan repülő autók is, amelyeket kifejezetten szabadidős célra, a repülés öröméért fejlesztünk, ezek irányítását teljes egészében átvehetik majd a pilóták.”

Habár az SD-03 prototípus kialakítása egyértelműen emlékeztet a SkyDrive vállalat portfoliójában szintén szereplő drónokéra, a dizájn során fontos hangsúlyt kapott az igény, hogy első pillantásra meg lehessen állapítani, melyik az orra és a fara. A kupészerű karosszéria gyöngyházfehér fényezését a repülő madarak és az égen sodródó felhők ihlették.

Ami a projekt további lépéseit illeti, a SkyDrive egyre bonyolultabb környezeti körülmények között kezdi meg a hosszabb tesztrepüléseket, részint, hogy tökéletesítsék a technológiát, részint, hogy közelebb kerülhessenek a végső cél, a típusbizonyítvány és a hatósági engedély megszerzéséhez.

A cég reményei szerint az SD-03 már az év vége előtt elhagyhatja a zárt tesztpályát, és nyílt terepen folytathatják a kísérleteket. Nobuo KISHI technológiai vezérigazgató meglehetősen szoros határidőket szab a vállalatnak: tervei szerint már a 2023-as pénzügyi évben útjukra indulhatnak a SkyDrive repülő autóját alkalmazó közlekedési szolgáltatások, 2030-tól pedig szabadkereskedelmi forgalomba kerülhet a repülő autó, melyhez nagymértékben számítanak a Toyota további nagyvonalú támogatására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....