Airbus

Légi technika: így védi a repülőgép az utasokat a vírustól

2020.06.01.

A légiközlekedésben bevezetett egészségügyi intézkedésekkel minimálisra csökkenthető annak az esélye, hogy valaki egy légi járaton fertőződjön meg koronavírussal – mondta Jean-Brice Dumont, az Airbus mérnöke.

Kifejtette: a repülőgépeken több évtizede használnak olyan HEPA-szűrőket, amelyekkel a baktériumok és vírusok 99,9 százalékát ki lehet szűrni, és a kabinban lévő levegő áramoltatása is segít a fertőződés elkerülésében. A levegő ugyanis – mint magyarázta – két-hárompercenként lecserélődik. A friss levegőt keverve a már bent lévővel, átengedik a HEPA-szűrőn, és a plafontól a lábtér felé áramoltatják. Így kicsi az esélye, hogy egymás mellett ülő utasok megfertőzik egymást, az előttük ülőt pedig a magas háttámla védi.,

Ez azt is jelenti szerinte, hogy nincs semmilyen előnye annak, ha a középső ülést üresen hagyják a gépeken. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a repülőgépek légtisztító rendszere önmagában még nem elég a fertőzés elkerüléséhez, ahhoz szükség van a repülőtereken a testhőmérséklet mérésére, a légitársaságoknak folyamatosan tisztítaniuk kell az utasteret, az utasoknak pedig maszkot kell viselniük, és fertőtleníteniük kell a kezüket. Jean Brice Dumont azonban megjegyezte: tökéletes biztonság nincs, nem volt, és nem is lesz.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....