A technológia beférkőzött, és mindent könnyebbé tett

Egy hatalmas, háromtengelyes, több mint tíz méter hosszú jármű, hátul két rakodóval, meg a sofőrrel, és velem az anyós ülésen. Nyugodtan indul a nyári műszak hajnali órája a telepen, aztán rájövök, hogy milyen jó helyre kerültem, hiszen nem kommunális vonalon vagyok. Miért? Megsúgom, az büdösebb. Szelektívezünk, de egyelőre még a fülkében ébredezem, és tartom szóval a sofőrt. Miben is ülünk? Egy DAF XF típusú, HARD PRESS F 20-i felépítményű célgépben. Tehát az alváz, és a fülke a gyárból jön, de a felépítményt egy hazai cég készíti. A HARD PRESS F-2K 20. 13+7 m³-es, két kamrás tömörítős rendszerű hulladékgyűjtő célgép háztartási, ipari és zsákos hulladékok gazdaságos összegyűjtésére és tömörítésére szolgál. A hulladékfogadó mérete és kialakítása gép, kézi, és automatikus üzemmódban is fogadja a szemetet, egy kitolólapát segítségével folyamatosan nyomja, tömöríti össze. A tömörítés hatékonyságát a kitolólapát ellenében történő összesajtolás is biztosítja. Azt már a sofőrtől tudom, hogy szelektív hulladékból 5,3 tonnát lehet felszedni. Egy nagy kanál felhúzza a szemetet, tolja előre a pajzshoz, és a kanál, ahogy tolja előre, úgy tömöríti a szemetet, amikor teljesen koppan, több már nem fér bele, mehet a jármű üríteni. Mivel a kartont nehéz tömöríteni ezért csak 5 tonnát tud felszedni, de kommunálisból 10-12 tonna is belefér.

Amit látok, hogy ezek a járművek, nagyok sok helyet foglalnak, és a temérdek vezetés segítő rendszer ellenére az irányításuk mindennapos kihívást jelent a sofőrnek. A hátsó C tengely is fordul, így a manőverezés könnyebb a derékszögű utcákban. Magasságállítás is van benne, emelni, és süllyeszteni lehet a gépkocsi végét, ez padkánál, vagy nagy szintkülönbségnél hatalmas segítség, hogy ne vágja szét hátul a hidraulika csövet. Tehát klíma, ülés fűtés, kamera, biztonsági rendszer, GPS. Mondhatni, hogy teljes kényelemben dolgozhatunk, de sajnos az utakon tapasztalható sietségre, agresszióra nincs kütyü, ami megvédene minket. Ezért kell türelem, és beton idegszálak, hogy felülkerekedjünk az átlagautóson, aki menne, tökön, paszulyon át, mert neki sürgős dolga van, nehogy már egy kukásautó tartsa fel. Nagyjából a tizedik percben fogalmazódott meg bennem a gondolat, amikor egy egyirányú utcában jöttek velünk szemben, és próbáltak „ledudálni” minket, hogy én ezt biztosan nem tudnám csinálni. Ezért jó a pszichológiai vizsga, ehhez a géphez nem elég az úrvezetői jogsi. És milyen jól is van ez így!

Ilyen a rakodók élete - Beálltam a fiúk mellé hátra

Csinálni sokkal bonyolultabb, mint nézni, mert az a mozdulatsor, amit nap, mint nap, belülről sokkal nehezebb. Amikor vízzel fröcsköltem le magam ürítés közben, vagy nem sikerült feltennem az ürítő karra a kukát elsőre. Mindet lehangoló momentumként könyveltem el, főleg azt látva, hogy „kollégáimnak” ez milyen egyszerű, már-már zsigerből jön. Tudom, minden munkát szokni, tanulni kell. Egy biztos, itt menni kell a kukákért, odahúzni az autóhoz, majd vissza, így este nem kell altatni. És mennyi mindenre kell figyelni még pluszban, mert számít a magasság, a mélység, a kettő közé kell beállítani az emelőkart ahová a legkönnyebb emelni a kukát, ami sokszor nehezebb, mint gondoltam, főleg a sokadig ürítés után. Az egyik rakodó már 13 éve dolgozik itt, tehát ő télen-nyáron ezt csinálja, ez az élete, nem is tudna mást csinálni. Mondtam én, hogy sok gyermek van, aki ezt komolyan gondolja, és amilyen vallásos áhítattal mesélt nekem az teherautóról, a berendezésekről, az útvonalról, el is hiszem, hogy életre szóló hivatást választott magának. Természetesen nem maradt ki a kukák "megtáncoltatása", ilyenkor az emelőkarral fel le mozgatva biztosabban kiürül a tartalma. Az űrtartalma miatt csak 1001-esnek becézett kuka masszív, két emberes darab, ennek mozgatása, és ürítse is tapasztalatot igényel. De jó érzés volt ezt is kipróbálni, a fiúk megbíztak bennem annyira, hogy a nap vége felé egy ilyen nagy tároló ürítésében is segédkeztem.

A munkanap gyorsan véget ért, és tapasztalat is jött elég

Pikk-pakk elrepült a munkaidő, és koradélután már hazafelé tartottam, volt időm gondolkodni azon, hogy minden szakma más belülről nézve, mint kívülről látva. Amit többi autóstársamnak üzennék, hogy sokkal jobban kellene figyelni a kukásautókra, és a rakodókra egyaránt. Az autósok részéről nincs meg a kellő óvatosság, és tisztelet, amit megérdemelnének ezek a nagy járművek. Emlékeznek a nápolyi kálváriára, amikor pár nap alatt elárasztotta a szemét a Dél-Olasz nagyvárost? Vagy nem is kell ennyire messzire menni, hiszen pár éve a fővárosban is volt egy sztrájk, amikor a szemétszállításban tevékenykedők nem vették fel a műszakot, és Budapestet hirtelen zavarni kezdte a sok bűzölgő kuka? Ez pont olyan, mint egy láthatatlan jótündér, akinek a tevékenységét észre sem vesszük addig, amíg egyszer csak el nem tűnik. A szemétkérdés is csak akkor lesz feltűnő, ha délután is tele a kuka, pedig tudjuk, hogy reggel szokták üríteni. Az, amikor látjuk mozogni a nagy autót a forgalomban, körülötte piruettezni a rakodókat, bizony azt jelenti, hogy ma is elszállítják a hulladékot. Nagyobb elismeréssel, és odafigyeléssel közelítsük meg őket, mert én már tudom, hogy milyen nehéz a kukásautók élete. A sofőr mondata pedig örökre az emlékezetembe vésődött: "A sofőrnek egyik lába a sírban, a másik a börtönben."

További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

Fotók: TV Eger Eged Dávid

Infók: Seres.hu