útépítés

Körforgalommá építik át veszélyes csomópontokat

2014.05.10.

Több településen körforgalommá építik át a balesetveszélyes csomópontokat, ezáltal mind az autósok, mind a gyalogosok számára biztonságossá válnak olyan helyszínek, ahol eddig több halálos és súlyos sérülésekkel járó baleset történt - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombaton az MTI-vel.

Szekszárd, Hajdúböszörmény, Nyíregyháza-Oros, Apagy, Kölcse és Vásárosnamény balesetveszélyes csomópontjai épülnek át a közeljövőben. 

A kivitelezés terület-előkészítő munkálatokkal Szekszárdon, Hajdúböszörményben, Kölcsén, Vásárosnaményban várhatóan május végén megkezdődik. A hajdúböszörményi kivitelezés a tervek szerint még idén befejeződik, a többi településen a biztonságos körforgalmak 2015 első felében készülnek el. A fejlesztések az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósulnak meg, uniós források felhasználásával.

Szekszárd északi határán négyágú, közvilágítással ellátott körforgalom épül a 6. és 65. számú főút találkozásánál. Az elmúlt öt évben itt több halálos kimenetelű és súlyos sérüléssel járó baleset is volt. 

Kölcsénél, az Arany János utca és a Dózsa György utca kereszteződésében lesz új körforgalmi csomópont, gyalogos átkelőhelyekkel, valamint szélesebb buszöblöket is kialakítanak. 

Vásárosnaménynál a 41. sz. főút és a Damjanich utca kereszteződésében létesül biztonságos körforgalom. 

Nyíregyháza-Oros és Apagy települések esetében a kiviteli közbeszerzés hamarosan megjelenik, eredményes eljárást követően az építkezés ősszel indulhat. Nyíregyháza-Oroson, a Diák utca és a Vezér utcai csomópontban az új körforgalom mellett, a Diák utcai csomópontban gyalogátkelőhelyet, illetve autóbuszöblöket alakítanak ki. Apagyon, a Kossuth utca és a vasútállomás felé vezető út kereszteződésében alakítanak ki körforgalmat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..