Kiss Norbert

Kiss Norbi Európa bajnok vegán lett

2018.07.24.

"Nagyon drukkolok Kiss Norbi barátomnak, hogy sikerüljön a vállalása, és legyen hosszútávú folytatása a húsmentes étkezésére tett vállalásának. A hatás: kevesebb alvás mellett jobb minőségű pihenés, nyugodtabb, jobb közérzet, és kiegyensúlyozottabb idegrendszer. Arról a pozitív erkölcsi tudatról nem is beszélve, hogy általunk, miattunk nem kínoznak és ölnek meg állatokat." 

Ezekkel a mondatokkal kommentálta Norbi versenyző kollégája, a hosszú évek óta húsmentesen étkező Burkus Egon autóversenyző Kiss Norbi kétszeres Európa bajnok, hatszoros magyar bajnok minapi bejelentését, miszerint elfogadva barátai felkérését, miszerint egy hónapos vegán próbát tesz. 

Ennek lényege, hogy 30 napon keresztül a vegán étkezés etikai szabályai szerint, vagyis állatok megölésétől és kihasználásától mentesen étkezik.

Kiss Norbi nagy médiaérdeklődést kiváltó bejelentésének nem csak tartalma, de helyszíne is különleges volt: Gyöngyösön, a Maxi Rádió Noé Misszió című állatvédelmi magazinjában, és az azt követő rajongói találkozón hozta nyilvánosságra augusztusi vállalását. 

A legutóbbi, szlovákiaringi futamon idén először futamgyőzelmet szerzett pilóta elsőként beszélt döntése okairól, és rendelkezésünkre bocsájtott egy a Maxi Rádió stúdiójában, a bejelntés perceiben, vegán étkezési tanácsadójával, Váli Tamással készült közös képet.

- Azt vélhetően sokan tudják rólam, hogy fontosnak tartom az állatvédelmet, és kuratóriumi tagja, önkéntes aktivistája vagyok a kápolnai Macskaárvaház Alapítványnak. Döntésemről azért beszéltem elsőként a gyöngyösi Maxi Rádióban, mert ők egy nagyszerű, szimpatikus, állatvédelmi céljainkat önzetlenül segítő rádiós csapat, közel a heves megyei  Kápolnához, ahol állatmentő alapítványunk is működik - mondja Kiss Norbi, hozzátéve: az utóbbi időben egyre többet olvasott, gondolkodott a húsmentes étkezés lehetőségéről.

Hangsúlyozta: "nincsen emögött semmifajta ideológia, mögöttes szándék vagy polgárpukkasztás - egyszerűen csak úgy éreztem, hogy barátaim kérésére belevágok, hiszen az egyértelmű, hogy a húsmentes étkezés rengeteg állat életét mentheti meg, és fontos a környezet védelme szempontjából is" - fejtegette Kiss Norbi.

A kétszeres Európa bajnok azt is elmesélte: "fontos szempont volt döntésem meghozatalakor, hogy bemutattak neki Váli Tamás vegán testépítő, étkezési tanácsadónak, aki "sok hasznos tanácsot adott ahhoz, hogy miként lehet az állatkínzásmentes étkezést összehangolni egy sportoló számára fontos élettani, étkezési szempontokkal."

- Váli Tamás vegánként elért sportsikerei nem csak állatvédelmi, etikai, de sportdiatetikai szempontból is hitelessé tették számomra a vegán étkezés létjogosultságát.

Kiss Norbi már a gyöngyösi Maxi Rádióban tett bejelentésekor világossá tette: vegán próbája egy hónapra szól, és ennek tapasztalatai alapján dönt majd arról, hogy hosszabb távon tudja-e folytatni a vegán, vagy a húsmentes étkezést.

Kiss Norbi azt mondja: "szándékom egyértelmű: szeretnék minél többet megtenni az állatok védelméért, és nyilvánvalóan erős motivációt jelent Lewis Hamilton vagy más, vegán életmódot folytató, vagy arra törekvő élsportolók példája, de végleges, hosszútávú döntésemet kizárólag a saját tapasztalataim alapján kell majd meghoznom."

- "Ha lehet, még a korábbiaknál is büszkébbek vagyunk kuratóriumi tagunk Kiss Norbi döntésére - mondta Bóday Csilla, a Macskaárvaház Alapítván titkára, aki szerint óriási hatása lehet egy Norbihoz hasonló, sportolóként és magánemberként is példaértékű személyiségnek az állatvédelem bármely területének népszerűsítésében. Bóday Csilla hozzátette: a Macskaárvaház Alapítvány macskák mentésével, gyógykezelésével és örökbe adásával foglalkozik, de a kezdetektől fontosnak tartjuk a vegán gondolat népszerűsítését, amely - meggyőződésünk szerint - az állatvédelem legmagasabb erkölcsi minőségét jelentik."

A kuratórium titkára hozzátette: "Kiss Norbi immáron nem csak az autóverseny pályáknak, de a társadalmi felelősségvállalásnak is bajnoka, és néhány nappal a szlovákiaringi futamgyőzelme után bejelentett vegán próbája, a futamgyőzelemhez hasonló rendkívül örvendetes hír - ezúttal nem a hazai autósportnak, hanem a magyar állatvédő mozgalomnak

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....