Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál
A 31 éves szombathelyi pilóta - a hétvégén előbb két második és egy harmadik helyet szerezve - a hetedik helyről vágott neki a záróviadalnak. A rajtnál egy helyet visszaesett, de a második körre megelőzte Sascha Lenzet, a német pilóta azonban nem hagyta magát, s össze is ért a két kamion. Az ötödik körben Kiss egy koccanásnak köszönhetően a hatodik pozícióba lépett előre, ezután pedig nagy csatát vívott a francia Anthony Janiec-kel, majd a cseh Jiri Formannal az ötödik helyért, végül az utolsó körben utóbbit maga mögé utasítva szerezte meg a pozíciót.
Fotó: MTI
"Úgy érzem, jól mentem, a kulcs az volt, hogy Janiec megelőzött, mert beragadtam mögé, és éreztem, hogy nem is tudom őt lehagyni" - értékelt Kiss a futam után. Hozzátette, kihozta a maximumot a záró viadalból.
A futamot a német Gerd Körber nyerte Ryan Smith, a magyar Oxxo Energy Truck Race Team brit versenyzője előtt.
Kiss a mogyoródi hétvégén 44 pontot gyűjtött, így 142 pontjával feljött a harmadik helyre az Eb-pontversenyben, amelyet a német Jochen Hahn 246 ponttal vezet.
"Nagyon sok pontot szereztem ezen a hétvégén, ami rendkívül fontos az összetett harmadik hely megszerzése miatt. Ez a csapat számára is jelentős, mert ez még csak az első közös évünk, és abban biztos vagyok, hogy ennél csak jobb lesz" - hangsúlyozta a magyar pilóta.
A szervezők tájékoztatása szerint szombaton 11 ezer, míg vasárnap 21 ezer, összesen pedig 32 ezer néző látogatott ki a hétvégén a Hungaroringre.
Végeredmény, 4. futam (11 kör, 48,191 km):
1. Gerhard Körber (német, Iveco)
2. Ryan Smith (brit, Oxxo Energy Truck Race Team) 0.537 másodperc hátrány
3. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 2.891 mp h.
...5. Kiss Norbert (Tankpool24-Mercedes) 14.317 mp h.
A hétvégi futamok dobogósai:
vasárnap:
3. futam:
1. Jochen Hahn (német, MAN)
2. KISS 0.666 másodperc hátrány
3. Lacko 2.733 mp h.
szombat:
2. futam:
1. Stephanie Halm (német, MAN)
2. Anthony Janiec (francia, MAN) 16.784 mp h.
3. KISS 16.860 mp h.
1. futam:
1. Hahn
2. KISS 2.219 mp h.
3. Smith 3.255 mp h.
MTI