rendőrautó

Kézre került a trükkös autótolvaj, de a Jaguar már darabokban volt

2021.12.04.

A kispesti rendőrök még aznap rajtaütöttek a lopással gyanúsítható férfi telephelyén; a Jaguárt megtalálták és egy másik lopott gépkocsi nyomára is rábukkantak.

Egy kispesti autószerviz szerelője november 30-án vette észre, hogy műhelyük udvaráról eltűnt egy Jaguár gépkocsi. A férfi azonnal bejelentést tett a XIX. kerületi Rendőrkapitányságon, ahol elmondta, hogy javításra vitték hozzájuk az autót, és ma kezdett volna hozzá a munkához, de már hűlt helyét találta a járműnek. A rendőrök az adatgyűjtések után megtudták, hogy a luxusgépkocsit egy héttel korábban vitték ki tréleren arról a telephelyről, ahol a szerviz is működik.

A kamerafelvételek alapján a rendőrök a német rendszámú tréler irányába kezdtek nyomozni, és kiderítették, hogy a teherautót az elkövető egy kölcsönző cégtől bérelte, majd a tréler eredeti magyar rendszámát lecserélte. A nyomozók a kölcsönzés adatai alapján azonosították a 26 éves dunavarsányi T. Miklóst, és a férfi felkutatása érdekében széleskörű adatgyűjtést végeztek; így jutottak el egy nap nyomozás után arra a taksonyi telephelyre, melyet a gyanú szerint a férfi a lopott autó tárolására is használt.

 

A kispesti rendőrök éjjel rajtaütöttek a telephelyen, elfogták a lopással gyanúsítható T. Miklóst, és megtalálták az ellopott Jaguárt is, melyet az autószerelő képesítéssel rendelkező férfi addigra darabokra szedett és kiköszörülte az alvázszámát is.   

A bűncselekmény körülményinek tisztázása során kiderült, hogy a 26 éves férfi november 22-én éjszaka először egy Volkswagent vitt ki trélerrel a telephelyről, majd nemsokkal később visszament, levágta a szervizudvar lakatját, betört a műhelybe, és ellopta a kamerafelvételeket tároló egységeket. Ezután az udvarról elvitte a Jaguárt is.

A Volkswagen előkerítésére tett intézkedések is rövid idő alatt eredményre vezettek; kiderült, hogy az autó szintén lopott, és a szigetszentmiklósi rendőrök folytatnak nyomozást az ügyben. A budapesti nyomozók felvették a kapcsolatot a pest megyei kollégáikkal, és a két rendőrkapitányság együttműködésének eredményeként a szigetszentmiklósi nyomozók rövid időn belül megtalálták az autót egy másik taksonyi telephelyen. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....