rendőrségi eljárás

Két autót lopott el, mindkettőt összetörte

2021.11.22.

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki két gépkocsit elvitt a tulajdonosok tudta nélkül, és mindkettőt összetörve hagyta hátra - írja a police.hu

A Jászfényszarui Rendőrőrsre telefonon tett bejelentést 2021. november 20-án délelőtt egy helyi lakos. A férfi elpanaszolta, hogy épp a háza előtt parkoló gépkocsi utánfutójára pakolta az udvarán lehullott faleveleket, mikor észlelte, hogy egy számára ismeretlen férfi beült az autóba és elhajtott azzal. A rendőrök azonnal a járműszerelvény keresésére indultak.

Fotó: police.hu

Nem sokkal később bejelentés érkezett a Tevékenység-irányítási Központba, hogy Pusztamonostor és Jászberény között közúti közlekedési baleset történt. Egy utánfutós gépkocsi az előtte közlekedő jármű előzésébe kezdett, de a szemből érkező forgalom miatt a manővert nem tudta befejezni, és ahogy vissza akart térni a jobb oldali forgalmi sávba nekiütközött az előtte haladó gépkocsi hátuljának, ami az ütközést követően az árokba hajtott. A járműszerelvény sofőrje tovább hajtott, azonban egy kereszteződésnél nekiment a kihelyezett közúti jelzőtáblának, amitől az utánfutó leszakadt és a rakománya kiömlött az úttestre. A sofőrt még ez sem állította meg, továbbhajtott, azonban egy balra ívelő útkanyarulatban áttért a menetiránya szerinti baloldalra és a szalagkorlátnak ütközött, ami következtében kitört a gépkocsi első kereke. A gépjárművezető kiszállt a járműből és azt hátrahagyva, távozott a helyszínről.  

A jászsági rendőrök a rendelkezésre álló adatok alapján megállapították, hogy a balesetet okozó jármű azonos a korábban Jászfényszaruból eltulajdonított szerelvénnyel. A sértett által elmondottak alapján a helyi rendőrök személyismeretének köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőt, és előállítottak egy jászjákóhalmai lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók megállapították, hogy a 25 éves férfit korábban a Jászberényi Rendőrkapitányság eltiltotta a gépjárművezetéstől, valamint 2021. augusztus 13-án Jászberényből is elvitt a tulajdonos tudta nélkül egy gépkocsit, amivel szintén balesetezett. Az autót ekkor is összetörve hátrahagyta az út melletti árokban. A nyomozó hatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott.

A Jászberényi Rendőrkapitányság 2 rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint több szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....